ÁSZF | katARTic.Flexibility
top of page

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSKÖTÉSI FELTÉTELEK

 

Jelen Általános Szerződéskötési Feltétel (a továbbiakban, mint: Szabályzat) hatálya Szolgáltató weblapján (www.hajlekonysagfejlesztes.hu) és aldomainjein történő jogviszonyokra terjed ki, a megjelölt weboldal(ak)/honlap(ok) működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan nyújt tájékoztatást. Az itt nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Kormány vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók azzal, hogy értelmükben a Felhasználó/Megrendelő a megrendeléssel egyidejűleg a Szolgáltatóval szerződéses jogviszonyba lép, melynek részleteit maga a törvény, valamint a jelen Szabályzat tárgyalja.

 

1. Szolgáltató adatai:

A szolgáltató neve:

Bacsa Katalin

A szolgáltató székhelye:

1073 Budapest Erzsébet krt 51.

A szolgáltató adószáma:

59783367-1-42

A szolgáltató e-mail címe:

info@katarticflexy.net

A szolgáltató telefonszáma:

info@katarticflexy.net

A szolgáltató adatvédelmi nyilvántartási száma:

57827533

A szolgáltató tárhelyszolgáltatója:

forpsi.hu

 

2. Alapvető rendelkezések:

 

2.1. A jelen Szabályzat 2023.10.11. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a Szabályzatot. A módosításokat a Szolgáltató azok hatályba lépése előtt 7  nappal a weboldalakon közzéteszi. Felhasználók/Megrendelők a weboldalak használatával elfogadják, hogy rájuk nézve a weboldalak használatával kapcsolatos valamennyi szabályozás automatikusan érvényes a közzétételt követően a hatályba léptetés napjával.

 

2.2. Felhasználó/Megrendelő, amennyiben belép a Szolgáltató által üzemeltetett weboldalra/honlapra, vagy annak tartalmát bármilyen módon olvassa – akkor is, ha nem regisztrált felhasználója a weboldalnak/honlapnak, a Szabályzatban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Amennyiben a Felhasználó/Megrendelő nem fogadja el a feltételeket, nem jogosult a weboldal tartalmának megtekintésére.

 

2.3. Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal/honlap, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon/honlapon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.

 

2.4. A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján a jelen ÁSZF-ben is megtalálható egyes vonatkozó fogalmak jelentéseinek kivonata:

 

1. digitális adattartalom: digitális formában előállított vagy nyújtott adat;

2. szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés: az adásvételi szerződéstől eltérő bármely olyan szerződés, amelynek értelmében a vállalkozás a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig megfizeti, vagy vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatás ellenértékét; - termék adásvételére irányuló szerződésnek minősül az olyan visszterhes, szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés is, amely alapján a vállalkozás termék tulajdonjogának átruházására is köteles;

3. tartós adathordozó: olyan eszköz, amely a címzett számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB kulcs, a CD-ROM, a DVD, a memória kártya, a számítógép merevlemeze és az elektronikus levél;

4. távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak;

5. távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében - szerződés megkötése érdekében - szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz;

6. termék: ingó dolog, kivéve a végrehajtási eljárás vagy más hatósági intézkedés folytán eladott dolog; terméknek minősül a tartályban, palackban vagy egyéb módon korlátozott mennyiségben vagy meghatározott űrtartalommal kiszerelt víz, gáz és villamos energia;

7. üzlethelyiség: a) bármely ingatlan, ahol a vállalkozás a tevékenységét állandó jelleggel folytatja; b) bármely ingó dolog, ahol a vállalkozás a tevékenységét szokásos jelleggel folytatja;

8. üzlethelyiségen kívül kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, a) amelyet a szerződő felek egyidejű fizikai jelenléte mellett a vállalkozás üzlethelyiségétől eltérő helyen kötöttek meg; b) amelyre vonatkozóan a fogyasztó tett ajánlatot a vállalkozásnak az a) pontban meghatározott körülmények között; c) amelyet a vállalkozás üzlethelyiségében vagy távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz alkalmazásával közvetlenül azt követően kötöttek meg, hogy a vállalkozás - a felek egyidejű fizikai jelenléte mellett - személyesen és egyénileg kapcsolatba lépett a fogyasztóval a vállalkozás üzlethelyiségétől eltérő helyen; vagy d) amelyet a vállalkozás által szervezett olyan út során kötöttek meg, amelynek célja a termékek vagy szolgáltatások fogyasztó számára történő értékesítése vagy népszerűsítése; - nem minősül üzlethelyiségen kívül kötött szerződésnek a vásáron, piacon és közterületen végzett értékesítő tevékenység.

9. vállalkozás: a Polgári Törvénykönyvben meghatározott vállalkozás.

10. Nem kért értékesítés: a vállalkozás nem követelhet a fogyasztótól ellenszolgáltatást, ha olyan terméket értékesít vagy olyan szolgáltatást nyújt, amelyre nézve nem jött létre szerződés.

11. A digitális szolgáltatás fogalma: a) olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy digitális adatokat hozzon létre, kezeljen, tároljon vagy azokhoz hozzáférjen, vagy b) olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi a fogyasztó és a szolgáltatás más igénybe vevői által feltöltött vagy létrehozott digitális adatok megosztását, illetve az azokkal való egyéb interakciót;

12. A szerződéskötést megelőző tájékoztatás:  

 

a, Üzlethelyiségen kívül kötött és távollévők között kötött szerződéstől eltérő szerződés esetén a vállalkozás köteles világosan és közérthető módon a fogyasztó szerződési nyilatkozatának megtétele előtt tájékoztatni a fogyasztót a) a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, az adathordozónak és a terméknek vagy szolgáltatásnak megfelelő mértékben;

 

b) a vállalkozás nevéről, a vállalkozás székhelyének postai címéről, és - ha azzal rendelkezik - a telefonszámáról, és az elektronikus levelezési címéről;

 

c) a szerződés szerinti termékért vagy szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről vagy - ha a termék vagy szolgáltatás jellegéből adódóan az ellenértéket nem lehet előre ésszerűen kiszámítani - annak számítási módjáról, valamint az ezen kívül felmerülő valamennyi költségről (így különösen a fuvardíjról és a postaköltségről), vagy, ha e költségeket nem lehet ésszerűen előre kiszámítani, annak a ténynek a feltüntetéséről, hogy további költségek merülhetnek fel;

 

 d) a teljesítés feltételeiről, különösen a fizetésről, a fuvarozásról és a teljesítési határidőről, valamint a vállalkozás panaszkezelési módjáról;

 

e) a kellékszavatosságra, a termékszavatosságra vonatkozó jogszabályi kötelezettség fennállásáról, valamint az értékesítés utáni szolgáltatások és a jótállás meglétéről, feltételeiről;

 

f) határozott időre szóló szerződés esetén a szerződés időtartamáról, határozatlan időre szóló szerződés esetén a szerződés megszüntetésének feltételeiről;

 

g) a határozott időre szóló olyan szerződés esetén, amely határozatlan időtartamúvá alakulhat

át, az átalakulás feltételeiről, és az így határozatlan időtartamúvá átalakult szerződés megszüntetésének feltételeiről;

 

h) a digitális adattartalom működéséről, valamint az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésről;

 

i) a digitális adattartalom hardverrel és szoftverrel való bármilyen vonatkozó együttműködési képességéről a vállalkozástól ésszerűen elvárható ismereteknek megfelelően;

 

j) a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről, a vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület nevéről és székhelyének postai címéről. - A vállalkozást nem terheli az első pontban meghatározott tájékoztatási kötelezettség azon információk vonatkozásában, amelyek a körülmények alapján nyilvánvalóak. - Az e) pontja szerinti tájékoztatást a vállalkozás a kellékszavatosság, a termékszavatosság és a jótállás fogalmak pontos és megfelelő használatával köteles megadni olyan módon, hogy a fogyasztó számára világos és egyértelmű legyen az e fogalmak jelentése közötti különbség.

 

13. Kiemelt tájékoztatás: 

 

A Szolgáltató tájékoztatja a Felhasználót/Megrendelőt, hogy a nála hozzáférhető órák, kurzusok nem tartoznak a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (Felnőttképzési tv.) hatálya alá, így azok nem minősülnek felnőttképzési tevékenységnek. A Szolgáltató által kiadott digitálisan elérhető termékek használatához a Felhasználónak/Megrendelőnek folyamatos internetes kapcsolatra, valamint számítástechnikai eszközzel (PC, laptop, okostelefon, táblagép stb.) kell rendelkeznie, melynek rendelkezésre állása, annak általános használatához való ismerete, és költségei a Felhasználót/Megrendelőt terhelik. Felhasználó/Megrendelő kifejezetten elfogadja, és szavatolja, hogy kizárólag abban az esetben vásárolja meg a vonatkozó online elérhető termékeket, amennyiben az előbb tárgytalannak eleget tud tenni, valamint maradéktalanul elfogadja, hogy a Szolgáltató nem köteles a termék megvételéhez és használatához szükséges tudás és anyagi háttér biztosítására, azt a termék ára nem tartalmazza. Természetesen a Felhasználó/Megrendelő a Szolgáltató ügyfélszolgálati elérhetőségeinek egyikén informatív segítséget kérhet (lásd felül: A Szolgáltató adatai). Egyebekben a Szolgáltató valamennyi általa megtartott óra, kurzus kapcsán a jelen Szabályzat 1. számú függelékében meghatározott és a jelen Szabályzathoz elválaszthatatlanul csatolt Foglalkozásokon történő részvételt szabályozó Szabályzatot tekinti irányadónak.

Felhasználó a weboldalon történő vásárlásával/regisztrációjával kijelenti, hogy jelen ÁSZF, és a weboldalon közzétett Adatkezelési tájékoztató feltételeit megismerte és elfogadta, az adatkezelésekhez hozzájárul. Felhasználó a vásárlás/regisztráció során köteles a saját, valós adatait megadni. A vásárlás/regisztráció során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben Felhasználó más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.

A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.

 

3. Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre

 

3.1. A megjelenített termékek kizárólag online/személyesen rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők, és az adott ajánlatban feltűntetettek szerint tartalmazzák a törvényben előírt áfát, termékektől függően nem tartalmazzák / tartalmazzák a házhoz szállítás díját.

 

3.2. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljeskörűen tájékoztatja Felhasználókat/Megrendelőket az akcióról és annak pontos időtartamáról.

 

3.3. A Szolgáltató honlapján és aloldalain, az általa fenntartott közösségi oldalakon, csoportokban időszakosan és tematikusan, egyénileg és csoportosan foglalkozások megtartását biztosítja online/offline módon. Az adott foglalkozásra, kurzusra a Megrendelő/Felhasználó elektronikusan tud regisztrálni. A meghirdetett foglalkozás/kurzus tartalmát és ellenértékét az adott felhívás tartalmazza. A Szolgáltató fenntartja a jogát arra, hogy a felhívást egyoldalúan a Megrendelő/Felhasználó értesítése mellett módosítsa, kiegészítse, visszahívja, bármely Megrendelő/Felhasználó jelentkezését indokolás nélkül visszautasítsa akár a több napban megtartott foglalkozások/kurzusok időtartalma alatt. Ennek oka az, hogy a foglalkozások megtartásának feltételeit, így a foglalkozások ütemezését, a helyszínt és az időpontot a Szolgáltató minden esetben a csoporthoz és/vagy az egyénhez igazítja, a jelentkezőkkel és résztvevőkkel a kapcsolatot közösségi oldalán fenntartott csoportjában folyamatosan fenntartja, olykor épp őket megkérdezve, szavazások útján, többségi akaratot figyelembe véve alakítja. a Megrendelő/Felhasználó a jelen Szabályzat elfogadásával kifejezetten kijelenti, hogy elfogadja az itt írtakat és ennek tudatában lép a Szolgáltatóval jogviszonyra, ennek tudomásul vételével köt szerződést a Szolgáltatóval, fizeti meg az ellenértéket éppen ezért ha az időközben a Szolgáltató által közölt módosítást/kiegészítést elfogadni nem tudja, úgy igényt visszatérítésre nem is tarthat, az általa megfizetett teljes ellenérték visszakövetelésének jogáról kifejezetten lemond figyelemmel arra is, hogy a Szolgáltató érdeke az adott időpontra foglalt egyéni foglalkozás megtartása, annak kiesése esetén kára keletkezik, ugyanígy a csoport megfelelő létszámmal történő megtartása gazdasági érdeke, kieső személy esetén ugyanígy kára keletkezik. A Megrendelő/Felhasználó az ellenértéket kizárólag az első óra megkezdését megelőző 5 órán belül követelheti vissza azzal, hogy azt köteles írásban jelezni. Ha a Megrendelő/Felhasználó a szolgáltatást e-képpen lemondja, azt kizárólag írásban teheti meg, elektronikus úton megküldve a Szolgáltatónak a fent megjelölt e-mail címre címezve. Mind a lemondás, mind a Megrendelő/Felhasználó által megkezdett foglalkozásról történő időközbeni elmaradás indoka sem okot sem méltányosságot a Megrendelő/Felhasználó részére nem biztosít, a körülményt a Szolgáltató sem mérlegelni, sem figyelembe venni nem köteles.

 

4. Rendelés menete

4.1. Termék vásárlása előtt a felhasználó/megrendelő regisztráció nélkül is megkezdheti a vásárlást a megrendelőlap kitöltésével . Amennyiben kurzushoz, workshophoz szeretne csatlakozni mindenképp szükséges regisztráció.

 

4.2. Felhasználó/Megrendelő a megvásárolni kívánt termék, termékek típusát és darabszámát megadja. A Felhasználó/Megrendelő a kiválasztott kurzust, workshopot körültekintően választja ki, annak tudatában, hogy az időpontok, és a helyszínek is esetekben előzetes egyeztetés alapján módosulhatnak.

 

4.3. Webshop-os vásárlás esetén Felhasználó/Megrendelő kosárba helyezi a kiválasztott termékeket. Felhasználó/Megrendelő bármikor megtekintheti a kosár tartalmát a „megtekint” ikonra kattintva. Kurzus, workshop esetén

 

4.4. Webshop-os vásárlás esetén amennyiben Felhasználó/Megrendelő további terméket szeretne kosárba helyezni, kiválasztja a „tovább vásárolok” gombot. Ha nem szeretne további terméket vásárolni, ellenőrzi a megvásárolni kívánt termék darabszámát. A „törlés - X” ikonra kattintva törölheti a kosár tartalmát. Mennyiség véglegesítését követően automatikusan frissül a kosár tartalma. Ha ez nem történne meg, a „frissítés/kosár frissítése” ikonra kattint Felhasználó/Megrendelő. Amennyiben a kiválasztott kurzus, workshopos jelentkezést szeretné módosítani, törölni a info@katarticflexy.net email címre várjuk a levelet.

 

4.5. Felhasználó/Megrendelő megadja a szállítási címet, majd a szállítási/fizetési módot, amelyek a megrendelés típusai szerint a következők: 

 

4.5.1. Fizetési módok:

Előre utalás, paypal, postai utánvét, postai átutalás, Barion, stb.

4.5.2. Szállítási költség: mindig az adott termék leírásánál részletezettek szerint. A megrendelés során megadott postázási/kézbesítési címet Felhasználó/Megrendelő köteles ellenőrizni, mert a megrendelést visszaigazoló e-mailben feltüntetett vételár csak az első szállítási díjat tartalmazza. Amennyiben a Szolgáltató kézbesítője visszaküldi Szolgáltatónak a megrendelt terméket "Cím elégtelen", "Ismeretlen", " Elköltözött", "Nem vette át", "Nem kereste" stb. jelzéssel, akkor a második (vagy későbbi) szállítást belföldi-, és külföldi szállítás esetén egyaránt, a megrendelést visszaigazoló e-mailben meghatározott ügyintézési díj, vagy a választott szállítási módhoz kapcsolódó szállítási díj (mely tartalmazza az újabb postaköltséget/szállítási díjat is) Szolgáltató részére történő befizetését követően tudja Szolgáltató ismételten teljesíteni. Amennyiben utánvétes terméket nem vesz át a Felhasználó/Megrendelő, úgy azt kizárólag előre utalásos kifizetést követően (tehát a termék teljes vételárának, és a szállítási díjnak kifizetését követően) szállítja le újból a Szolgáltató. Az első sikertelen kézbesítést követően 180 napig őrzi meg a visszakerült terméket a Szolgáltató, majd azt újból értékesíti a 180. napot követően. Ez idő alatt az újraküldési díj ellenében Szolgáltató megkísérli a termék újbóli kézbesítését, de amennyiben az is sikertelen lesz, úgy az őrzési időbe azt is beleszámítja a Szolgáltató. A fentieket Felhasználó/Megrendelő maradéktalanul elfogadja.

 

4.6. Amennyiben a webshop-ban vagy a megrendelőlapon hiba vagy hiányosság lép fel a termékeknél vagy az áraknál, a Szolgáltató fenntartja a jogot a korrekcióra. Ilyen esetben a hiba felismerése, illetve módosítása után azonnal tájékoztatni vállalja a Megrendelőt/Felhasználót az új adatokról. A Megrendelő/Felhasználó ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy lehetőség van arra, hogy bármely fél elálljon a szerződéstől.

 

4.7. A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítése és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát, az elállási jogról szóló tájékoztatót a csomag tartalmazza. Felhasználó/Megrendelő köteles a csomagot kézbesítéskor a futár előtt megvizsgálni, és termékeken, csomagoláson észlelt esetleges sérülés esetén köteles jegyzőkönyv felvételét kérni, sérülés esetén a csomagot nem köteles átvenni. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt Szolgáltató nem fogad el. A csomagok kézbesítése munkanapokon történik.

 

4.8. Az adatok megadását követően Felhasználó/Megrendelő a ”megrendelés/rendelés elküldése” gombra kattintva tudja elküldeni megrendelését, előtte azonban még egyszer ellenőrizheti a megadott adatokat, illetve megjegyzést is küldhet a megrendelésével, vagy e-mailben jelezheti a Szolgáltató felé egyéb, rendeléssel kapcsolatos megjegyzéseit.

 

4.9. Adatbeviteli hibák javítása: Felhasználó/Megrendelő a megrendelési folyamat lezárása előtt minden esetben vissza tud lépni az előző fázisba, ahol javítani tudja a bevitt adatokat.

 

4.10. Felhasználó/Megrendelő e-mail-ben a megrendelés elküldését követően visszaigazolást kap. Szolgáltató kizárja a visszaigazolási felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Felhasználó/Megrendelő rossz adatokat adott meg regisztrációja/megrendelése során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt nem tud üzenetet fogadni.

 

5. A megrendelések feldolgozása és teljesítés

 

5.1. A megrendelések feldolgozása munkaidőben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra. Szolgáltató ügyfélszolgálata minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését.

 

5.2. Az általános teljesítési határidő, a fizetéstől számított 7 munkanapon belül történik. Ha Szolgáltató és Felhasználó/Megrendelő a teljesítés időpontjában nem állapodtak meg, úgy a Szolgáltató a Felhasználó/Megrendelő felszólításában meghatározott időpontban vagy időn belül, felszólítás hiányában legkésőbb a megrendelésnek Szolgáltatóhoz való megérkezésétől számított harminc napon belül köteles a szerződés szerinti teljesítésre.

 

5.3. Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót/Megrendelőt haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó/Megrendelő által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszatéríteni.

 

5.4. Szolgáltató nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők, elírások, a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt. Szolgáltató fenntartja a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Ebben az esetben a Szolgáltató a Felhasználó/Megrendelő által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszatéríteni vállalja.

 

6. ELÁLLÁS JOGA

 

6.1. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében Felhasználó/Megrendelő a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket. Az elállási jogot nem gyakorolhatja az a Felhasználó/Megrendelő, aki vállalkozásként köt a Szolgáltatóval szerződést, azaz az olyan személyt, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár el szerződő félként.

 

6.2. Ha a Felhasználó/Megrendelő elállási jogát gyakorolni kívánja úgy kötetes a Szolgáltató felé írásban azt jelezni. Postai úton írásban történő jelzés esetén az igazolt feladás időpontja, elektronikus levélben történő nyilatkozattétel esetén a Szolgáltató elektronikus postaládájába történő megérkezés időpontja kerül figyelembevételre az időben történő közlés tekintetében. Az elállási jog gyakorlására nyitva álló idő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Felhasználó/Megrendelő, vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.

 

6.3. Felhasználó/Megrendelő köteles az árukat indokolatlan késedelem nélkül, de a szerződéstől való elállására vonatkozó értesítés Szolgáltató részére történő megküldésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy Szolgáltató által megjelölt címen leadni.

 

6.4. Az elállási jog gyakorlása esetén a Felhasználót/Megrendelőt a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli, Szolgáltató azonban követelheti a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését. A Felhasználó/Megrendelő kizárólag akkor vonható felelősségre az árukban bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az az áruk jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükségestől eltérő kezelés miatt következett be. Így a Felhasználónak/Megrendelőnek kiemelten ügyelnie kell a termék rendeltetésszerű használatára, a nem rendeltetésszerű használatából eredő károknak megtérítése a Felhasználót/Megrendelőt terheli.

 

6.5. A termék visszaérkezését követő tizennégy napon belül a Felhasználó/Megrendelő által megadott bankszámlaszámra visszatéríti a Szolgáltató a termék vételárát, a szállítási költséggel együtt, ha azt a Szabályzat rá kötelezettségként ráterheli Szolgáltató a termék visszaérkezését követően a 6.7. pontban írt jogszabályok értelmében haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül visszatéríti a kifizetett összeget a Felhasználó/Megrendelő részére. Tájékoztatja a Szolgáltató a Felhasználót/Megrendelőt, hogy a visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazza, kivéve, ha Felhasználó/Megrendelő más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Felhasználót/Megrendelőt semmilyen többletköltség nem terheli.

 

6.6. Nem illeti meg az elállási jog Felhasználót/Megrendelőt olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Felhasználó/Megrendelő utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Felhasználó/Megrendelő személyére szabtak, továbbá,

a. a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a Szolgáltató a teljesítést a Felhasználó/Megrendelő kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a Felhasználó/Megrendelő tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;

 

b. olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;

 

c. romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;

 

d. olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;

 

e. olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;

 

f. olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;

 

g. lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;

 

k. lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;

 

l. a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.

 

6.7. Tájékoztatja a Szolgáltató a Felhasználót/Megrendelőt, hogy a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. Rendelet jelenleg a következő címen érhető el:http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=167547.260043 , az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelve jelenleg a következő címen érhető el: http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2011:304:0064:0088:HU:PDF

 

6.8 Tájékoztatja végezetül ekörben a Szolgáltató a Felhasználót/Megrendelőt, hogy egyéb panaszával is megkeresheti Szolgáltatót a jelen Szabályzatban található elérhetőségeken.

 

7. JÓTÁLLÁS, SZAVATOSSÁG, TERMÉKFELELŐSSÉG

 

7.1. Szolgáltató a kötelező jótállás alá tartozó termékekre egy év jótállást vállal. A kötelező jótállás alá nem eső termékek esetén a Szolgáltató a gyártó által esetlegesen vállalt időtartamra és feltételek mellett vállal jótállást. Utóbbiak konkrét feltételeiről a Szolgáltató a Felhasználó/Megrendelő kérésére részletes tájékoztatást ad. 

 

7.2. A vásárlástól számított hat hónapon belül Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha bizonyítja, hogy a termék hibája a Felhasználó/Megrendelő részére történő átadást követően keletkezett. Így Szolgáltató nem köteles a kifogásnak helyt adni, ha megfelelően bizonyítja, hogy a termék a nem rendeltetésszerű használat folytán vált hibássá. A teljesítést követő hat hónap elteltével azonban a bizonyítási teher a Felhasználó/Megrendelő oldalára kerül, vagyis vita esetén a Felhasználónak/Megrendelőnek kell bizonyítania, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában fennállt. Nem áll fenn hibás teljesítés, ha a termék hibái ismertek, vagy azok a Felhasználó/Megrendelő számára felismerhetőek voltak.

 

7.3. Szavatossági jog érvényesítésére a Felhasználó/Megrendelő a teljesítés időpontjától számított két éves elévülési határidő alatt jogosult. Ha a Felhasználó/Megrendelő az igényét menthető okból nem tudja érvényesíteni, így különösen, ha a hiba a jellegénél vagy a dolog természeténél fogva a fenti határidőn belül nem volt felismerhető, a szavatossági jogok érvényesítésének határideje a teljesítés időpontjától számított három év.

 

7.4. A jótállási, ill. szavatossági idő alatt felmerült, jótállás, ill. szavatosság körébe tartozó hibákat a Szolgáltatónak költségmentesen ki kell javítani, kicserélni vagy újólag szolgáltatnia. Amennyiben ilyen hibák a Felhasználó/Megrendelő tudomására jutnak, a Felhasználó/Megrendelő haladéktalanul köteles a Szolgáltatót írásban értesíteni jótállási, illetve szavatossági igényeiről.

 

7.5. A jótállás, ill. szavatosság érvényesítéséhez a Felhasználó/Megrendelő köteles bemutatni a Szolgáltatótól kapott számlát, illetve jótállási jegyet. Jótállási igény esetén a Felhasználó/Megrendelő elsődlegesen kijavítást, illetőleg kicserélést követelhet, ezt követően illeti meg az árleszállítás, illetve elállás joga. A hiba a felfedezésétől számított 2 hónapon belül jelzett kifogás esetén tekinthető jótállási, ill. szavatossági időben közöltnek. A közlés késedelméből eredő kárért a Felhasználó/Megrendelő felel. A fentieken túlmenően az adott termékhez mellékelt jótállási jegy is tartalmazhat jótállási, illetve szavatossági feltételeket. 

 

7.6. Tájékoztatja a Szolgáltató a Felhasználót/Megrendelőt, hogy nem tartozik jótállással, illetve szavatossággal a természetes elhasználódásból származó, továbbá olyan károkért, amelyek a kárveszély átszállása utáni hibás vagy gondatlan kezelésből, túlzott igénybevételből, illetve a meghatározottól eltérő behatásokból, illetve egyéb, a termékek nem rendeltetésszerű használatából keletkeztek.

 

7.7. Tájékoztatja a Szolgáltató a Felhasználót/Megrendelőt arról is, hogy ingó dolog (termék) hibája esetén a Felhasználó/Megrendelő – választása szerint – kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet. Ugyanazon hiba miatt azonban a Felhasználó/Megrendelő kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

 

7.8. Termékszavatossági igényként Felhasználó/Megrendelő kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. A Szolgáltató a termék kijavítását/kicserélését főszabály szerint 15 napon belül vállalja teljesíteni.

 

7.9. Termékszavatossági igényét a Felhasználó/Megrendelő a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. A Felhasználó/Megrendelő termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Felhasználónak/Megrendelőnek kell bizonyítania. Tájékoztatja a Szolgáltató a Felhasználót/Megrendelőt, hogy a gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: – a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy – a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy – a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

 

7.10. A Szolgáltató tájékoztatja a Felhasználót/Megrendelőt, hogy az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján a weboldalt/honlapot üzemeltető vállalkozás jótállásra köteles hibás teljesítése esetén. A jótállás időtartama egy év. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. A szolgáltató jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

 

7.11. A Szolgáltató tájékoztatja a Felhasználót/Megrendelőt, hogy az e fejezetben írt jótállás, szavatosság, termékfelelősségre írt szabályokat abban az esetben is alkalmazni rendeli, ha az adott terméket, eszközt, stb. a Felhasználó/Megrendelő nem visszterhesen, hanem ingyenesen szerezte.

 

7.12. A Szolgáltató azzal együtt, hogy a rendelet rendelkezéseitől a Felhasználó/Megrendelő hátrányára nem tér el tájékoztatja arról, hogy bármely szavatossági, jótállási, termékfelelősségi igényének érvényesítése esetén a Felhasználó/Megrendelő kötelessége a szerződés megkötésének bizonyítása. A Szolgáltató a nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényről jegyzőkönyvet vesz fel, annak másolatát pedig haladéktalanul, igazolható módon a Felhasználó/Megrendelő rendelkezésére vállalja bocsátani. Ha a Szolgáltató a Felhasználó/Megrendelő szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon értesíteni vállalja a Felhasználót/Megrendelőt. A Szolgáltató a jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig vállalja megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni szükség szerint.

 

9. Vegyes Rendelkezések

 

9.1. A Szolgáltató bármely szerződése kötelezettsége teljesítéséhez közreműködésének igénybevételi lehetőségét fenntartja. Ha a közreműködő jogellenes magatartást tanúsít érte a Szolgáltató nem tartozik felelősséggel.

9.2. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti. 

9.3. Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.

9.4. A Szolgáltató és Felhasználó/Megrendelő vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.

9.5. A Felhasználó/Megrendelő szavatolja a Szolgáltatónak adott bárminemű információ (pl.: név, cím, e-mail cím, telefonszám, számlázási adatok, stb.) pontosságát, azok helytelenül/hiányosan való megadásából eredő bárminemű hibás teljesítés miatt a Szolgáltatóval szemben sem anyagi-, jogi-, vagy egyéb jellegű követeléssel nem élhet. Szolgáltató megtesz minden szükséges intézkedést, mellyel a szolgáltatáshoz szükséges információt/adatokat a Felhasználótól/Megrendelőtől beszerezze, illetve a Felhasználó/Megrendelő kérésére, vagy pontosítására javítja a helytelen/hibás adatot/adatokat.

 

10. Panaszkezelés rendje

 

10.1. A Szolgáltató célja az, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználó/Megrendelő mégis valamilyen panasszal él a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefonon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti.

10.2. A Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a Felhasználó/Megrendelő a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a Felhasználónak/Megrendelőnek.

 

10.3. Az írásbeli panaszt a Szolgáltató 30 napon belül írásban vállalja megválaszolni azzal, hogy ha azt elutasítja álláspontját indokolni is vállalja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig vállalja a Szolgáltató megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.

 

10.4. Ha a Felhasználó/Megrendelő panaszát a Szolgáltató elutasítja és azzal a Felhasználó/Megrendelő nem ért egyet, panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbi elérhetőségeken: https://fogyasztovedelem.kormany.hu/#/nyitolap

 

10.5. Tájékoztatja a Szolgáltató a Felhasználót/Megrendelőt, hogy a békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban. Tájékoztatja a Szolgáltató a Felhasználót/Megrendelőt, hogy online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén az eljárásra kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület illetékes.

 

10.6. Ha a felek közösen, vagy azok egyike békéltető testületi eljárást választja vitájuk rendezésére, a Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.

 

11. Egyéni órák, kurzusok, rendezvények, workshopok, táborok

 

11.1. A Szolgáltató a Felhasználók/Megrendelők részére egyéni órát, tematikus kurzusok megtartását, work-shoppokat biztosít, ezen felül pedig rendezvényeket, táborokat is szervez időszakosan. A Felhasználó/Megrendelő az adott foglalkozásra történő jegyvásárlás pillanatában a jelen Szabályzat elfogadásával elismeri, hogy az elérhető foglalkozásról és annak ellenértékéről, a tematikusan megtartott csoportos foglalkozásokról előzetesen teljes körű tájékoztatást kapott, számára egyértelmű és világos volt, hogy mit, milyen tartalommal és feltételekkel milyen ellenértéken vásárol meg. Ennek értelmében az adott foglalkozás ellenértékét, függetlenül annak időtartamától a Szolgáltató a vásárlást követően nem köteles sem visszaváltani, sem más szolgáltatásra cserélni, függetlenül annak formájától az adott foglalkozás/esemény megtartását megelőző 10 órát követő lemondás, az adott foglalkozástól történő elmaradás esetén. Ennek oka az, hogy a Szolgáltatónak gazdasági érdeke az, hogy az idő, amelyet a Felhasználók/Megrendelők rendelkezésére bocsájt kitöltött, az alkalmak, különösen a csoportok esetében betöltöttek legyenek, az erre fordított materiális és immateriális javak igénybevétele, azokba való befektetés megtérüljön . Így a résztvevő által történő pótlására lehetőséget a Szolgáltató nem tud biztosítani, ha a  Felhasználó/Megrendelő a megjelölt időpontot követően mondja le, áll el a szolgáltatás igénybevételétől. Ha a Felhasználó/Megrendelő az adott szolgáltatást még sem kívánja igénybe venni, a határidőig írásban tudja azt lemondani, a fent írt Szolgáltatói elérhetőségek egyikén. Postai úton írásban történő jelzés esetén az igazolt feladás időpontja, elektronikus levélben történő nyilatkozattétel esetén a Szolgáltató elektronikus postaládájába történő megérkezés időpontja kerül figyelembevételre az időben történő közlés tekintetében. Ha a Felhasználó/Megrendelő az elállását az adott szolgáltatás tekintetében időben közli a Szolgáltató az értesítést követő 14 napon belül a Felhasználó/Megrendelő által megadott bankszámlaszámra visszatéríti a szolgáltatás vételárát. Tájékoztatja a Szolgáltató a Felhasználót/Megrendelőt, hogy a visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazza, kivéve, ha Felhasználó/Megrendelő más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Felhasználót/Megrendelőt semmilyen többletköltség nem terheli. Egyebekben a Szolgáltató a Szabályzat 6. fejezetében írtakat rendeli alkalmazni értelemszerűen.

 

11.2. Ha a Szolgáltató a Felhasználók/Megrendelők részére az egyéni órát, tematikus kurzusokat, workshopokat, rendezvényeket, táborokat egészében, részletében biztosítani nem tudja arról haladéktalanul tájékoztatni vállalja a Felhasználókat/Megrendelőket. A tájékoztatásában a Szolgáltató feltűntetni vállalja az elmaradás tényét, a szolgáltatásért cserébe megváltott ellenértékek visszautalásának módját, a csere/pótlás lehetőségét. Ha a Szolgáltató által felajánlott pótlás/csere lehetősége ésszerű, nem jár aránytalan teherrel a Felhasználóra/Megrendelőre nézve a Felhasználó/Megrendelő nem kérhet visszaváltást, úgy a Szolgáltató a szolgáltatásért cserébe megváltott ellenértékre igényt tarthat …

 

11.3. A Felhasználó/Megrendelő harmadik személynek semmilyen körülmények között nem értékesítheti a Szolgáltató szolgáltatását, azonban a helyét átruházhatja harmadik személyre, ha erről előzetesen, írásban értesíti a Szolgáltatót és a személy a jelen Szabályzatban foglaltakat azok megismerése után elfogadja. Az átruházás abban az esetben érvényes, ha a Szolgáltató írásban jóváhagyja és visszaigazolja azt.

 

11.4. A Felhasználót/Megrendelőt tájékoztatja a Szolgáltató arról, hogy függetlenül attól, hogy a Szolgáltató az adott szolgáltatásának igénybevételének céljából a személy beléptetésre alkalmas jegyet, kódot akár elektronikus, akár papírformában biztosítja számára, annak bármilyen formában történő sokszorosítása, másolása polgári/büntetőjogi felelősségre vonással jár.

 

11.5. Kizárja a felelősségét a Szolgálató háború, lázadás, terrorcselekmény, sztrájk vagy sztrájknak nem minősülő megmozdulás, behozatali vagy kiviteli embargo, baleset, tűz, blokád, árvíz, természeti katasztrófa, súlyos energiaellátási zavar, járvány, vírus, vagy más olyan előre nem látható és elháríthatatlan akadály következményeképpen, amely a Szolgáltató hatáskörén kívül esik, amelyek közvetett/közvetlen hatására a foglalkozás(oka)t megtartani, a rendezvényeket lebonyolítani nem képes azzal, hogy sem jogi-, anyagi- vagy egyéb jellegű megtérítést, semmilyen jogcímen és/vagy jogalapon sem részben, sem egészben nem biztosít és e megtérítési igényéről a Felhasználó/Megrendelő a jelen Szabályzat elfogadásával kifejezetten le is mond egyben.

 

12. Szellemi tulajdoni szabályzat

 

  1. Tájékoztatja a Szolgáltató Felhasználót/Megrendelőt, hogy kizárólagos jogosultja a ”KATARTIC FLEXYBILITY” elnevezésű és megjelenítésű ábrás védjegynek, amelyet az EURÓPAI UNIÓ HIVATALA …. napjával történő elismerési nappal … lajstromszámon és …. ügyszámon vett nyilvántartásba (a továbbiakban, mint: ). A védjegy kizárólagos jogokat biztosít számára, hogy azonos/összetéveszthetőségig hasonló márkanév alatt más a bejegyzett áruosztályok alatt tevékenységet folytatni engedélye nélkül nem tud. A védjegyhez kapcsolódóan ugyancsak kizárólagos jogosultja a Szolgáltató a ” KATARTIC FLEXYBILITY MÓDSZERNEK”, amelyet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál …. lajtromszámon és …… napon a Szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 94/D.§-a szerint az önkéntes műnyilvántartásba felvetette (a továbbiakban, mint: ). Ott ahol a jelen Szabályzat a védjegyet és módszertant egyszerre tárgyalja, azzal kapcsolatosan rendelkezéseket, korlátokat és jogokat fogalmaz meg egységesen és együttesen szellemi alkotásként kerül megnevezésre.

 

  1. A Felhasználó/Megrendelő a jelen Szabályzat elfogadásával kifejezetten és visszavonhatatlanul nyilatkozik, hogy sem a módszertant, sem a védjegyet sem részben, sem egészben, sem maga, sem vele bármely vele (jog)viszonyban álló személy, rokona, közeli hozzátartozója semmi esetre sem használhatja fel, lajstromba nem jegyeztetheti be, domain/közösségi oldalt nem regisztrálhat semmilyen kiterjesztés alatt, az egyes foglalkozásokon elhangzottakat, az ott befogadható ismereteket kizárólag magán céllal sajátíthatja el és használhatja, mindezeket pedig harmadik személyek részére hozzáférhetővé nem teheti, tudomására nem hozhatja és semmilyen formában azok hasznát nem szedheti, előnyét nem évezheti. A Szolgáltató gazdasági és jogi érdekeit a Felhasználó/Megrendelő teljeskörűen köteles tiszteletben tartani, azokat védeni az illetéktelen felhasználással szemben. A Felhasználó/Megrendelő köteles továbbá bármilyen, felek közötti írott és/vagy íratlan megállapodás tartalmát és bármilyen úton történt kommunikációját (tárgyalás, levelezés, telefonbeszélgetés, etc.) bizalmas információként kezelni.

 

  1. A Felhasználó/Megrendelő a Szabályzat elfogadásával kötelezettséget vállal arra, hogy sem ő, sem vele bármely (polgári jogi) jogviszonyba álló személy a jogosult működési köréhez közvetetten/közvetlenül tartozó szellemi alkotást sem azonosan, sem ahhoz hasonló módon, egyáltalán nem másolja (bitorolja/plagizálja), ilyen jellegű tevékenységet, amely a Szolgálató tevékenységére hasonlít, azzal összetéveszthető nem folytat és e kötelezettségét időbeli korlátra tekintet nélkül teljesíti. A Felhasználó/Megrendelő a másolás (bitorlás/plagizálás) kizárásra vonatkozóan jelen Szabályzat elfogadásával tett jognyilatkozatát ingyenesen, idő és területi korlátozás nélkül teszi meg azzal, hogy mögöttesen felelősséget vállal azokért a személyekért is akiknek e rendelkezéssel ellentétes szerződésellenes magatartása a Felhasználóval/ Megrendelővel való ismeretségre, a Felhasználó/Megrendelő által a vele való bármely információ átadásra vezethető vissza.

 

  1. A Szolgáltató bármely szellemi alkotással, működésével, tevékenységével, eredményességével kapcsolatos valamennyi adat, tény, információ, megoldás, működési elv, ötlet, stb. kizárólag a Szolgáltatóhoz tartozó, azokat üzleti titokként büntető- és/vagy polgári jogi felelősséggel köteles a Felhasználó/Megrendelő idő és területi korlátozás nélkül őrizni.

 

  1. Ha a Felhasználó/Megrendelő bármely a Szolgáltató által tartott foglalkozás során, azt követően saját ötleivel, meglátásával, tapasztalataival a Szolgáltató működését, tevékenységét, eredményességét növelő ismeretet, adatot, tényt, elgondolást, etc. oszt meg a Szolgáltaóval az kizárólag abban az esetben osztódik meg a felek között közös szellemi tulajdonként, ha arról a felek külön közös megállapodást kötnek. A megállapodás megkötésének elmaradása azt eredményezi, hogy a Felhasználó/Megrendelő által a Szolgáltatóval ismertetett valamennyi szellemi alkotás körében értékelhető tudás, ismeret, eredmény, etc. a Szolgáltató szellemi termékét fogja képezni és arra a Felhasználó/Megrendelő igényt nem tarthat. A Felhasználó/Megrendelő ekörben mindennemű igényérvényesítési jogáról a jelen Szabályzat elfogadásával kifejezetten lemond azzal, hogy a saját szellemi alkotásával kapcsolatos ismeretét, eredményét, tudását, etc. csak abban az esetben tarthatja meg saját jogán, ha azt a Szolgáltatóval nem közli. A saját jogán megtartott szellemi alkotásnak minősülő tudást, tapasztalatot, ismeretet, etc. a Felhasználó/Megrendelő sem ő maga, sem vele bármely (polgári jogi) jogviszonyban álló személy ez esetben sem használhatja fel saját tevékenységének körében időbeli korlátra tekintet nélkül, függetlenül attól, hogy a Felhasználó/Megrendelő a saját jogán megtartott szellemi alkotásnak minősülő tudást, tapasztalatot, ismeretet, etc. mikor hozta létre. A felhasználási jog területi és időbeli korlátozás nélküli ingyenes lemondásával kapcsolatos igényérvényesítési jogáról a Felhasználó/Megrendelő a jelen Szabályzat elfogadásával kifejezetten és visszavonhatatlanul lemond.

 

  1. Rögzíti a Szolgáltató, hogy ha a Felhasználó/Megrendelő a 12.2. – 12.5. pontokban írt bármely kötelezettségét megszegi, köteles a Szolgáltató részére… Ft, azaz …. forint kötbért/jogsértés fizetni (a továbbiakban, mint: kötbér1.) A kötbér1 esedékessége az a nap, amikor a Felhasználó/Megrendelő a szerződésszegést elkövette. A Felhasználó/Megrendelő a jelen Szabályzat elfogadásával kijelenti, hogy tudomással bír arról, hogy 12.2. – 12.5. pontokban írt bármely kötelezettségszegése esetén a Szolgáltató vele szemben polgár- és/vagy büntetőjogi eljárást kezdeményezhet az e pontban írt kötbér1n felüli egyéb kárainak megtérítése érdekében. A Felhasználó/Megrendelő az e pontban írt kötbér1 mértékét, mind az esetleges eljárás(ok) költségének összegét ….. Ft, azaz …. forint értékhatárig a jelen Szabályzat elfogadásával, annak vitatásáról kifejezetten és visszavonhatatlanul lemond. A Felhasználó/Megrendelő kötelezettséget vállal ekörben arra is, hogy ha a jogsértés vele bármely (jog)viszonyban álló személy követi el, vagy gondatlan mulasztásától adódóan harmadik, illetéktelen személy, úgy magatartásukért felelősséget vállal, helyettük mögöttesen helytáll, az e pontban írt kötbér1 megfizetését ez esetben is vállalja teljesíteni az itt írt feltételek szerint.

 

  1. Ha aFelhasználó/Megrendelő a Szolgáltató védjegyével azonos/összetévesztésig hasonló név alatt tevékenységbe kezd és/vagy védjegyet/formatervet regisztrál és/vagy a módszert bármilyen formába öntött szerzői jogi alkotásban akár csak részletében is ismerteti, megjeleníti és/vagy domaint/közösségi oldalt regisztrál, és/vagy a módszertant bármilyen formában részben/egészben a Szolgáltató előzetes engedélye nélkül használja úgy azon felül, hogy a Szolgáltató az e pontban írt jogkövetkezményeket alkalmazhatja vele szemben köteles a Felhasználó/Megrendelő a Szolgáltató kérésére a jogsértő tartalmakat részére nyomban ingyenesen átadni. Ha a Felhasználó/Megrendelő a jogsértő tartalmakat nem adja át a Szolgáltató írásbeli felszólításában megjelölt határidőt követő 15 naptári napon belül, a Szolgáltató a kötbér1 összegének 20%-át napi tételként követelheti a felmerülő kiadásainak megtérítése mellett. A Felhasználó/Megrendelő felszólítását akkor kell közöltnek tekinteni, amikor a Szolgáltató arról szóló értesítését a Felhasználó/Megrendelő igazolt módon kézhez kapta, elektronikus úton történő megkeresés esetén a Szolgáltató igazolni tudja, hogy a megkeresés elküldésre került és a kézbesítésnek informatikai/technikai akadálya nem lehetett, a Felhasználó/Megrendelő levelezésének kezelése, levelező szerverének, alkalmazásának beállítása egyedül a kézbesítést tekintve őt terheli, erre nem hivatkozhat a Szolgáltatóval szemben.

 

  1. A Felhasználó/Megrendelő az egyes foglalkozásokról, a Szolgáltató bármely szolgáltatásáról, általa szervezetett egyéni/csoportos rendezvényről, work-shopról, táborról, etc. álló/mozgóképi felvételt kizárólag saját magáról készíthet. Sem a módszertanról, sem másról álló és/vagy mozgó képet/adatot/hangot nem rögzíthet még magáncélra sem, különösen azt nem oszthatja meg semmilyen formában más személlyel. Az egyéni benyomásai, tapasztalatai, eredménye és élménye is kizárólag úgy és abban a formában osztható meg, hogy az átadottak harmadik személy visszafejtését biztosítani nem tudják sem részben, sem egészben. Ha a Felhasználó/Megrendelő az e pontban írt szerződéses kötelezettségét megszegi úgy a Szolgáltató vele szemben polgár- és/vagy büntetőjogi eljárást kezdeményezhet az e pontban írt kötbér2n felüli egyéb kárainak megtérítése érdekében. A Felhasználó/Megrendelő az e pontban írt kötbér2 mértékét, mind az esetleges eljárás(ok) költségének összegét ….. Ft, azaz …. forint értékhatárig a jelen Szabályzat elfogadásával, annak vitatásáról kifejezetten és visszavonhatatlanul lemond. A Felhasználó/Megrendelő kötelezettséget vállal ekörben arra is, hogy ha a jogsértés vele bármely (jog)viszonyban álló személy követi el, vagy gondatlan mulasztásától adódóan harmadik, illetéktelen személy, úgy magatartásukért felelősséget vállal, helyettük mögöttesen helytáll, az e pontban írt kötbér1 megfizetését ez esetben is vállalja teljesíteni az itt írt feltételek szerint.

 

12. Állat látogatási előírások

 

12.1.  A Szolgáltató tájékoztatja a Felhasználót/Megrendelőt, hogy az általa tartott foglalkozásokra kistestű, oltott, egészséges, tiszta, jól képzett/nevelt, barátságos, nem agresszív, mentálisan kiegyensúlyozott és nyugodt társállat hozható. A társállat fizikai, mentális állapotáért, más személyek és/vagy más társállatokkal történő érintkezésért és együttműködésért kizárólag a Felhasználót/Megrendelőt terheli a felelősség. A Szolgáltató nem vizsgálja és nem biztosítja egy Felhasználó/Megrendelő részére sem azt, hogy az egyes társállatok jelenléte, egészségügyi és mentális állapota ép és egészséges, nem veszélyes más személyekre/társállatokra, felelősségét ekörben teljes mértékben kizárja. A Felhasználó/Megrendelő köteles előre jelezni ha a társállatok jelenlétét egészségügyi/mentális okok miatt nem tolerálja, ennek elmaradása esetén ha a Szolgáltató az adott foglalkozás megtartását megkezdi a Felhasználó/Megrendelő nem hivatkozhat erre, hogy az adott szolgáltatás igénybevételétől erre tekintettel áll el és igényli vissza a már befizetett szolgáltatási díjat. Egyedül a társállat gazdáját terheli a társállat szükségleteinek kielégítése, a megfelelő eszköz, táplálék és ivóvíz biztosítása, a társállat után a tisztaság és rend fenntartása és az is, hogy a társállat szőrzete, bőre, lehelete, nedve egészséges, tiszta és a környezetnek kellemes és tolerálható legyen. Egyebekben a Felhasználó/Megrendelő köteles a Szolgáltató által megtartott foglalkozások helyszínének állattartásra és látogatásra előírt szabályait betartani és aszerint a társállat társaságában a foglalkozásokat, a Szolgáltató által biztosított bármely szolgáltatást, rendezvényt, work-shop-ot látogatni.

 

12.2. Tájékoztatja a Szolgáltató a Felhasználót/Megrendelőt arról, hogy ha a fenti szerződéses kötelezettségét megszegi és felszólításra sem reparálja a helyzetet/állapotot úgy a Szolgáltató megtilthatja a Felhasználó/Megrendelő további jelenlétét azzal, hogy a Felhasználó/Megrendelő nem követelheti vissza az adott szolgáltatás ellenértékét függetlenül attól, hogy időben abból mennyit vett igénybe, mennyi időtartamban vett részt. A Felhasználó/Megrendelő nyilatkozik a jelen Szabályzat elfogadásával, hogy a 12.1 és 12.2. pontokban írtakat elfogadja, a társállat látogatását és/vagy jelenlétét tekintve felelős döntést hoz ha pedig bármilyen kár vagy annak veszélye fennáll úgy a Szolgáltató helyett is helytáll azzal, hogy a kár alatt nem csak bármely személy, vagy állat, tárgy vagy ingatlan tekintetében beálló kár, vagy annak veszélyét is érteni kell hanem azt is ha a Szolgáltató jóhírneve kerül veszélybe vagy az csorbát szenved .


FOGLALKOZÁS LÁTOGATÁSI SZABÁLYZAT


BACSA KATALIN (székhely:1073 Budapest Erzsébet körút 51. adószám: 59783367142 nyilvántartási szám:
57827533, a továbbiakban: szolgáltató) az alábbi szabályzatot írja elő az általa tartott hajlékonyság- és
erőnlétfejlesztő (a továbbiakban: foglalkozás) valamennyi foglalkozásán történő részvétel vonatkozásában a
Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) valamint az elektronikus kereskedelmi
szolgáltatások, valamint információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. Törvény („Eker. Tv.”) rendelkezéseinek betartása mellett.
A résztvevő a foglalkozásra történő jelentkezésével, melyet ráutaló magatartással fejez ki egyértelműen és
maradéktalanul, visszavonhatatlanul és ingyenesen mindennemű tévedés, megtévesztés és jogellenes befolyástól
mentesen kijelenti, hogy:


- állampolgárságára tekintet nélkül szerződés - és ügyletkötésének törvényi akadálya nincs, belátási képessége korlátozás, kizárás alá nem esik, 16. életévét betöltötte.
- nincs tudomása olyan tényről, körülményről, amely a foglalkozásokon való részvételét , az instrukciók
befogadását, értelmezését, követését kizárná, vagy korlátozná, így különösen, de nem kizárólagosan
o érzékszervei az általános emberi érzékelésnek megfelelően szakadatlanul biztosítják számára az észlelést és az
értelmezést, nem siket, nagyot halló, ízlelése nem korlátozott, kizárt, látása nem csökkent mértékű, vagy vakság
nála nem áll fenn, taktilis érzékelése pontos és befogható számára,
o nincs olyan fizikai, mentális, lelki betegsége, állapota sem tartósan, sem átmenetileg, amely akadályozná őt
magát, vagy a többi résztvevőt, a szolgáltató abban, hogy az instrukciókat követni tudja, a foglalkozáson történő
részvételét hátrányosan befolyásolná, és/vagy kizárná,
o sem magára, sem másra veszélyes, veszélyességi fokozatától és fertőzőképességére tekintet nélkül
fertőző/gombás/virális/bakteriális betegségről, állapotról tudomása nincs, melyről előzetesen a foglalkozásokra
történő jelentkezését megelőzően teljes kétséget kizáróan meg is győződött,
o nem áll semmilyen drog, alkohol, vagy más szer hatása alatt, amely(ek) őt, vagy a többi résztvevőt, a
szolgáltatót az instrukciók megadásával, követésével hátrányosan befolyásolná és/vagy kizárná, saját és/vagy
mások életére, testi épségére hátrányosan befolyást gyakorolna mentálisan, pszichésen, fizikálisan,
o pszichés, mentális állapota, fizikuma tartósan alkalmas arra, hogy az instrukciókat szakadatlanul és tartósan
követni, a foglalkozásokon részt venni képes legyen, nincs tudomása olyan korábbi, vagy még a jelentkezéskor
is fennálló pszichéjére, mentális állapotára, fizikumára hátrányosan ható sérülésről, ficamról, törésről,
repedésről, húzódásról, gyulladásról, stb., amely a foglalkozásokon történő részvételét, az insturkciók
követését, betartását, az eredmény eléréséhez szükséges erőnlétet és aktivitást kizárná és/vagy korlátozná,
o nem szenvedett el korábban olyan sérülést, ficamot, törést, repedést, húzódást, gyulladást, műtétet,
beavatkozást, kezelést, stb. amelyek porc-, csont-, izom-, in-, ízület -, keringés-, légzés,- kiválasztás-, emésztés,
nyirok keringés-, hormonháztartás-, reprodukció-, neurológiai-, idegrendszeri, mozgásszervi működés, észlelés
és érzékelés kiesést, csökkent mértékű és/vagy kizáró működést eredményeztek volna nála, amelyekről köteles
a szolgáltatót még a szolgáltatás igénybevételét megelőzően tájékoztatni és vele arról egyeztetni, hogy
egyáltalán képes-e a foglalkozásokon részt venni, kizárja-e állapota a szolgáltatás igénybevételét.
Tájékoztatja a szolgáltató a résztvevőt arról, hogy ha a résztvevő esetében bármely fent említett elvárás
kizárja/korlátozza a részvétvevő részvételét a foglalkozások igénybevételét tekintve, vagy arról időben a szolgáltatót nem tájékoztatja még a foglalkozásokra történő regisztrációt megelőzően és az nem ad engedélyt a foglalkozásokon történő részvételre, és/vagy nem gondoskodik arról saját költségére és invesztációjára, hogy mentális, pszichés, fizikai állapotát felmérje, tájékozódjon arról, hogy kizárja-e maga és/vagy a többi résztvevő és/vagy a szolgáltató részvételét, a
foglalkozások rendeltetésszerű és szakadatlan elvárt megtartását, utóbb arra nem hivatkozhat, hogy fennálltak/fennállnak nála a fent említett kizáró/korlátozó okok, a foglalkozásra történő jelentkezésével a szolgáltató úgy tekinti, hogy a résztvevő esetében sem kizárás, sem korlátozás nem áll fenn, így utóbbi visszakövetelési jogától elesik és a szolgáltató az általa befizetett szolgáltatási díjra bánatpénz jogcímén maradéktalanul igényt tarthat, a résztvevő pedig visszakövetelési jogáról le is mond visszavonhatatlanul és térítés nélkül a regisztrációjával, amely tekintetében kijelenti, hogy a jelen szabályzatot teljes mértékben megismerte, a szükséges mértékben értelmezte és azt tudomásul véve jelentkezik a szolgáltató által nyújtott foglalkozáson történő részvételére.


Tájékoztatja végezetül a szolgáltató a résztvevőt arról, hogy mint minden nagyobb erőnlétet igénylő sport foglalkozáson történő részvétel esetén úgy a szolgáltató által biztosított foglalkozások keretén belül is előfordulhatnak sport balesetek, sérülések. A szolgáltató által biztosított foglalkozások akár extrém mértékben is megterhelhetik a résztvevők pszichés, mentális, fizikai állapotát amennyiben nem mérik fel saját alkalmasságukat és nem tartják tiszteletben saját testük, pszichéjük, mentális képességeik és készségeik egészséges határát. Az egyes gyakorlatok elvégzéséhez szükséges 2 pszichés, mentális és fizikai állapotot feltételező szubjektív alkalmasságát adott időben, gyakorlatról gyakorlatra mindig a résztvevő köteles előzetesen felmérni és kizárólag őt terheli annak kockázata, veszélye, beálló egészségügyi kára, balesete, sérülése, egészségében beálló tartós vagy ideiglenes bárminemű károsodás és/vagy annak veszélye, amelyet az egyes gyakorlatok elvégzése következtében érhetik a foglalkozásokon vagy azt követően tapasztalva akár időben jóval később realizálva a beálló változásokat, kieséseket, sérüléseket, stb . A szolgáltatót egyedül a gyakorlatok helyes
kivitelezésének szakszerű elmagyarázása, demonstrálása terheli, amelyet szokásos módon, szokásosan érthetően biztosít a résztvevők számára, de nem terheli annak kötelezettsége, hogy visszacsatolást kérjen, vizsgálódjon, kutakodjon, kérdezzen vagy megfigyeljen az ésszerű módon elvártakon felül, hogy a résztvevő azt meg is értette, fel is fogta, fel is mérte-e és annak tudatában végzi el, ismétli az adott gyakorlatot. A résztvevő így utóbb a foglalkozások ellenértékét erre alapítva nem követelheti vissza, a visszakövetelési jogától elesik és a szolgáltató az általa befizetett szolgáltatási díjra bánatpénz jogcímén maradéktalanul igényt tarthat. Ekörben is a résztvevő kijelenti, hogy visszakövetelési jogáról lemond visszavonhatatlanul és térítés nélkül a regisztrációjával, amely tekintetében kijele nti ehelyütt is , hogy a jelen szabályzatot teljes mértékben megismerte, a szükséges mértékben értelmezte és azt tudomásul véve jelentkezik a

 

szolgáltató által nyújtott foglalkozáson történő részvételére.
 

Hatályos: 2023. június 5. napjától


Kiadta:
BACSA KATALIN JUDIT s.k.
szolgáltató

1
ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
I. Bevezetés
BACSA KATALIN JUDIT (székhely:1073 Budapest Erzsébet körút 51. adószám:
59783367142 nyilvántartási szám: 57827533, a továbbiakban: szolgáltató) magára nézve
kötelezőnek ismeri el jelen általános adatvédelmi szabályzatban (a továbbiakban: szabályzat)
foglalt adatvédelmi és – kezelési elveket, azaz jelen szabályzat szerinti adatvédelmi és kezelési
politikáját. Kötelezettséget vállal arra, hogy a tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés
megfelel a jelen szabályzatban meghatározott elvárásoknak, és hatályos jogszabályoknak.
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő fenntartja a jogát, és egyben kötelezettséget vállal arra,
hogy a jelen szabályzat tartalmát a mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezéseknek
megfelelően, továbbá a szolgáltatások változása esetén annak megfelelően, egyoldalúan
módosítsa. A jelen szabályzat bármilyen változásáról a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő az
érintetteket a változással egyidejűleg értesíti a https://www.hajlekonysagfejlesztes.hu/
honlapon. Amennyiben kérdése lenne jelen szabályzattal kapcsolatosan, kérjük, írja meg
nekünk a info@katarticflexy.net e-mail címünkre, illetve jelezze az alábbi 13. pontban jelzett
elérhetőségek valamelyikén.


Ellenkező tájékoztatás hiányában a szabályzat hatálya nem terjed ki azon szolgáltatásokra és
adatkezelésekre, amelyek a jelen szabályzatban alább hivatkozott egyes honlapokon hirdető,
vagy azon más módon megjelenő, az adott honlap üzemeltetőjén, illetve a szolgáltatón, úgyis
mint adatkezelőn kívüli harmadik személyek promócióihoz, nyereményjátékaihoz,
szolgáltatásaihoz, egyéb kampányaihoz, az általuk közzétett tartalmakhoz kapcsolódnak.
A szabályzat rendelkezéseinek kialakításakor s szolgáltató, úgyis mint adatkezelő különösen
tekintettel volt
 a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő
védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet
hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 Európai Parlament és Tanács (EU)
rendelete (a továbbiakban: „GDPR”),
 az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi
CXII. törvény („Infotv.”)
 a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”)
 a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008.
évi XLVIII. Törvény („Grt.”),
 az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint információs társadalommal
összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. Törvény („Eker.
Tv.”)
 a kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről
szóló 1995. évi CXIX. Törvény („Direktmarketing tv.”)
 a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magán-nyomozói tevékenység szabályairól
szóló 2005. évi CXXXIII. Törvény („Szvtv.”)
 a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló 23/2011.
(III.8.) Korm. Rendelet
 a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény („Számv. Tv.”)
 az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. Törvény („Art.”) rendelkezéseire.
2 A jelen szabályzat alkalmazása során a GDPR rendelkezéseit kell elsődlegesen figyelembe
venni, az azoktól való eltérés akkor és annyiban elfogadható, amennyiben arra maga a GDPR
ad felhatalmazást, ennek hiányában pedig kizárólag akkor és annyiban, amennyiben az eltérés
a GDPR rendelkezéseihez képest szigorúbb előírást tartalmaz.
II. Fogalommeghatározások
A jelen szabályzat fogalmi rendszere megegyezik a GDPR-ban meghatározott értelmező
fogalommagyarázatokkal illetve kapcsolódó rendelkezésekkel, így különösen:
„személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó
bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett
módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online
azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági,
kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható.
A természetes személyek továbbá összefüggésbe hozhatók az általuk használt készülékek,
alkalmazások, eszközök és protokollok által rendelkezésre bocsátott online azonosítókkal,
például IP-címekkel és cookie-azonosítókkal, valamint egyéb azonosítókkal, például
rádiófrekvenciás azonosító címkékkel. Ezáltal olyan nyomok keletkezhetnek, amelyek egyedi
azonosítókkal és a szerverek által fogadott egyéb információkkal összekapcsolva
felhasználhatók a természetes személyek profiljának létrehozására és az adott személy
azonosítására;
„érintett”: bármely információ alapján azonosított vagy azonosítható természetes személy;
„genetikai adat”: egy természetes személy örökölt vagy szerzett genetikai jellemzőire
vonatkozó minden olyan személyes adat, amely az adott személy fiziológiájára vagy egészségi
állapotára vonatkozó egyedi információt hordoz, és amely elsősorban az említett természetes
személyből vett biológiai minta elemzéséből ered, továbbá olyan személyes adat, amely az
érintett személytől vett biológiai minta elemzésének – különösen kromoszómaelemzésnek,
illetve a dezoxiribonukleinsav (DNS) vagy a ribonukleinsav (RNS) vizsgálatának, vagy az
ezekből nyerhető információkkal megegyező információk kinyerését lehetővé tevő bármilyen
más elem vizsgálatának – az eredménye;
„biometrikus adat: egy természetes személy testi, fiziológiai vagy viselkedési jellemzőire
vonatkozó minden olyan sajátos technikai eljárásokkal nyert személyes adat, amely lehetővé
teszi vagy megerősíti a természetes személy egyedi azonosítását, ilyen például az arckép vagy
a daktiloszkópiai adat. A fényképek kezelését nem szükséges szisztematikusan különleges
adatkezelésnek tekinteni, mivel azokra csak azokban az esetekben vonatkozik a biometrikus
adatok fogalommeghatározása, amikor a természetes személy egyedi azonosítását vagy
hitelesítését lehetővé tevő speciális eszközzel kezelik őket, az adatkezelő nem vesz igénybe
effajta speciális eszközöket;
„egészségügyi adat”: egy természetes személy testi vagy pszichikai egészségi állapotára
vonatkozó személyes adat, ideértve a természetes személy számára nyújtott egészségügyi
szolgáltatásokra vonatkozó olyan adatot is, amely információt hordoz a természetes személy
egészségi állapotáról;
„a személyes adatok különleges kategóriája”: a faji vagy etnikai származásra, politikai
véleményre, vallási vagy világnézeti meggyőződésre vagy szakszervezeti tagságra utaló

 

3 személyes adatok, valamint a természetes személyek egyedi azonosítását célzó genetikai és
biometrikus adatok, az egészségügyi adatok és a természetes személyek szexuális életére vagy
szexuális irányultságára vonatkozó személyes adatok kezelése tilos;
„adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem
automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés,
rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés,
felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján,
összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
„adatkezelés korlátozása”: a tárolt személyes adatok megjelölése jövőbeli kezelésük
korlátozása céljából;
„profilalkotás: személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek
során a személyes adatokat valamely természetes személyhez fűződő bizonyos személyes
jellemzők értékelésére, különösen a munkahelyi teljesítményhez, gazdasági helyzethez,
egészségi állapothoz, személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, megbízhatósághoz,
viselkedéshez, tartózkodási helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők elemzésére vagy
előrejelzésére használják, a tisztességes és átlátható adatkezelés elve megköveteli, hogy az
érintett tájékoztatást kapjon az adatkezelés tényéről és céljairól;
„nyilvántartási rendszer”: a személyes adatok bármely módon – centralizált, decentralizált vagy
funkcionális vagy földrajzi szempontok szerint – tagolt állománya, amely meghatározott
ismérvek alapján hozzáférhető;
„álnevesítés”: a személyes adatok olyan módon történő kezelése, amelynek következtében
további információk felhasználása nélkül többé már nem állapítható meg, hogy a személyes
adat mely konkrét természetes személyre vonatkozik, feltéve hogy az ilyen további információt
külön tárolják, és technikai és szervezési intézkedések megtételével biztosított, hogy
azonosított vagy azonosítható természetes személyekhez ezt a személyes adatot nem lehet
kapcsolni;
„cookie”: a cookie egy rövid szöveges fájl, amit a webszerverünk elküld az érintett eszközére
(legyen szó bármilyen számítógépről mobiltelefontról vagy tabletről) és olvas vissza. Vannak
ideiglenes (munkamenet vagy más néven session) cookie-k, amelyek automatikusan törlődnek
az eszközéről, amikor bezárja a böngészőt, és vannak hosszabb élettartamú cookie-k, amelyek
hosszabb ideig maradnak az érintett eszközén (ez függ az érintett eszközének beállításaitól is);
„az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson
alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést
félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes
adatok kezeléséhez;
„adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely
egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal
együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy hazai jog határozza
meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós
vagy a hazai jog is meghatározhatja;

 

4 „adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy
bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
„címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely
egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik
fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a hazai
joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az
említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés
céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;
„harmadik fél”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely
egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy
azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a
személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak;
„vállalkozás”: gazdasági tevékenységet folytató természetes vagy jogi személy, függetlenül a
jogi formájától, ideértve a rendszeres gazdasági tevékenységet folytató személyegyesítő
társaságokat és egyesületeket is;
„vállalkozáscsoport”: az ellenőrzést végző vállalkozás és az általa ellenőrzött vállalkozások;
„kötelező erejű vállalati szabályok”: a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályzat,
amelyet az Unió valamely tagállamának területén tevékenységi hellyel rendelkező adatkezelő
vagy adatfeldolgozó egy vagy több harmadik országban a személyes adatoknak az ugyanazon
vállalkozáscsoporton vagy közös gazdasági tevékenységet folytató vállalkozások ugyanazon
csoportján belüli adatkezelő vagy adatfeldolgozó részéről történő továbbítása vagy ilyen
továbbítások sorozata tekintetében követ;
„harmadik ország”: azon ország, amely az Európai Uniónak és az Európai Gazdasági Térségnek
nem tagállama;
„EGT-állam”: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló
megállapodásban részes más állam továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai
Unió és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem
részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről
szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez;
„nemzetközi szervezet”: a nemzetközi közjog hatálya alá tartozó szervezet vagy annak
alárendelt szervei, vagy olyan egyéb szerv, amelyet két vagy több ország közötti megállapodás
hozott létre vagy amely ilyen megállapodás alapján jött létre;
„adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon
kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését,
megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést
eredményezi.
Adatvédelmi tisztviselő: -
III. Az adatkezelésre vonatkozó elvek ismertetése

 

5 A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő a személyes adatokat jogszerű és tisztességes kezelésének,
a mindenkori érintettek számára átlátható módon törekszik végezni. A rendelkezésére bocsátott
személyes adatokat a jelen szabályzatban, illetve szabályzatban megnevezett, meghatározott,
egyértelmű és jogszerű célokból kezeli („célhoz kötöttség elve szerint”), melyeket igyekszik az
aktuális céljainak megfelelően, a kezelt adatokat a céljainak eléréséhez szükséges mértékre
korlátozni („adattakarékosság”). A pontosság elvének megfelelően a szolgáltató, úgyis mint
adatkezelő továbbá törekszik biztosítani az általa kezelt személyes adatok tekintetében, hogy
azok szükség esetén naprakészek legyenek, ennek érdekében minden észszerű intézkedést
megtesz, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul
törölje vagy helyesbítse („pontosság elve”).
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő az adatkezelése során tudomásul veszi, hogy a személyes
adatok tárolását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi
lehetővé („ korlátozott tárolhatóság elve”), valamint hogy az adatok kezelését oly módon végzi,
hogy a megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a
személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével,
véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve
(„integritás és bizalmas jelleg”). Ezen adatkezelési elvnek való megfelelés érdekében tett
adatbiztonsági intézkedésekről a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő a jelen szabályzat …. pontja
szerinti adatbiztonság alfejezet részében szolgáltat bővebb információkat. A szolgáltató, úgyis
mint adatkezelő, valamint adatfeldolgozói az adatkezelés bemutatott elveinek való megfelelés
igazolása érdekében a különféle adatkezelési műveleteiről belső adatkezelési nyilvántartásokat
vezet („elszámoltathatóság elve”).
Ezen szabályzatban foglalt elvek a személyes adatokkal kapcsolatos gyakorlatát ismerteti a
szolgáltatónak, úgyis mint adatkezelőnek. Adatkezelési elvei valamennyi az által üzemeltetett
eszközre, webhelyre, valamennyi papíralapú adatkezelésére, ügyfélszolgálati platformra vagy
egyéb online alkalmazásra érvényesek, amely internetes hivatkozással vagy egyéb módon
hivatkozik rá. Azonban ahol a jelen szabályzat a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő az egyes
adatkezelési tevékenységeinél, azokra vonatkozó adatkezelési műveletekkel összefüggésben
külön adatkezelési tájékoztatót illetve szabályzatra utal, ott külön tájékoztatót illetve
szabályzatot bocsát az érintettek rendelkezésére, hogy világosabban és érthetőbben
tájékozódjanak a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő és/vagy partnerei, közreműködői,
adatfeldolgozói által végzett adatkezelési tevékenységekről. Ezen szabályzatok és tájékoztatók
a jelen szabályzat mellékleteit és egyben részét képezik, azzal, hogy amennyiben egy
mellékletet képző szabályzat vagy tájékoztató kifejezetten másként nem rendelkezik, úgy ott a
jelen szabályzatban foglaltak megfelelően irányadóak.
IV. Adatkezeléssel kapcsolatos általános információk
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő általánosságban az érintett személyes adatait az érintett
által igénybe vett szolgáltatások biztosításához, az érintett igénybe vevői élményének javítása
illetve saját működésével összefüggően kezeli. Különösen az alábbi célokból, illetve az alább
felsorolt tevékenységek kapcsán végez személyes adatok kezelésével járó adatkezelést:
1. Tanfolyamra és órára való jelentkezés és fizetés kapcsán
2. A hírlevelekre történő regisztráció során,
3. Véleménykutatás és felmérés
4. A foglalkozások során elhagyott tárgyak visszaszolgáltatása érdekében végzett adatkezelés

 

6. A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő által vagy általa is igénybe vett, a szolgáltató, úgyis
mint adatkezelő által személy- és vagyonvédelmi célból alkalmazott elektronikus
megfigyelőrendszerek
6. A foglalkozások kapcsán előforduló további adatkezelések:
6.1. Az érintettek egészségügyi ellátása, felmérése érdekében végzett adatkezelési és
adatfeldolgozói tevékenységek
6.2. A foglalkozások idején, azok előtt illete, azokat követően végzett piac- és közvélemény
kutatások
6.3. A foglalkozások, rendezvények során a különböző kereskedelmi egységek által végzett
tevékenységéhez kapcsolódó adatkezelésről, valamint az általuk végzett szolgáltatásokhoz
kapcsolódóan kezelt személyes adatokról
7. Adatfeldolgozók és egyéb adattovábbítások címzettjei
8. Cookie- (sütik) használatával kapcsolatos általános tájékoztató
9. Ügyfélszolgálat és panaszkezelés, az Adatkezelő ügyféllevelezése
10. Kép – és videofelvételek készítésével kapcsolatos adatkezelés és tájékoztatás
Egyebekben amennyiben egyes tevékenységek, promóciók, játékok, nyereményjátékok stb.
kapcsán személyes adatkezelés merül fel, úgy arról a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő külön
adatkezelési tájékoztatást ad az érintetteknek.
V. Általános információk az egyes fenti adatkezelések kapcsán:
a) adatkezelő és elérhetőségei: Bacsa Katalin Judit (székhely: 1073 Budapest, Erzsébet körút
51. 4. em. 9. , adószám: 59783367-1-42, telefon: + 36302429391, e-mail:
info@katarticflexy.net)
b) a személyes adatok kezelésének célja és jogalapja: egyes adatkezeléseknél alább, illetve az
esetleges kapcsolódó mellékletben meghatározva
c) személyes adatok tárolásának időtartama vagy ezen időtartam meghatározásának
szempontjai: egyes adatkezeléseknél alább, illetve az esetleges kapcsolódó mellékletekben
meghatározva
d) az érintett a jelen tájékoztató XIII. pontjában meghatározottak szerint jogosult kérelmezni a
szolgáltatótól, úgyis mint adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést,
azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását és tiltakozhat az ilyen személyes
adatok kezelése ellen, valamint élhet adathordozhatósági jogával is. Az egyes adatkezelések
kapcsán gyakorolható jogokról – amennyiben az előzőektől eltérnek – az érintettek külön
kapnak tájékoztatást.
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő minden szükséges esetben előzetesen elvégezte, illetve
alkalmazza az érdekmérlegelési tesztet, tekintettel van a szükségesség és arányosság
követelményére, a fokozatosság elvére, az előzetes tájékoztatás követelményére.
VI. Az egyes adatkezelésekkel kapcsolatos információk
A tanfolyamokra, foglalkozásokra történő jelentkezésekkel kapcsolatos vásárlások:
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy bármely általa tartott
foglalkozással kapcsolatos vásárlás esetén az adatkezelés fő célja a felhasználó, mint vásárló
beazonosítása, továbbá online fizetés során a visszaélésgyanús tranzakciók kiszűrése, valamint
hogy tudomással bírjon arról, hogy mely személlyel lépett üzleti kapcsolatba.
7
A vásárlásra vonatkozó részletes információkat a szolgáltató Általános Szerződéskötési
Feltételei tartalmazzák, amely ezen a linken érhető el.
Tájékoztatja a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő a felhasználót, hogy ha tőle független
harmadik felek (jegyterjesztők, a jegyek reklámozását és értékesítését végző promóterek, a
továbbiakban: „promóterek”) értékesíti a tanfolyamait, a promóterek az általuk a vásárlás során
felvett személyes adatokat szolgáltató, úgyis mint adatkezelő részére továbbítják saját
adatkezelési szabályzatuk alapján. A felhasználó, úgyis, mint érintett a vásárlás során
szolgáltató, úgyis mint adatkezelő jelen szabályait is elfogadja.
Az adatkezelés célja a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő részéről az, hogy a harmadik személy,
mint Adatkezelőnél, jegyterjesztőknél, promótereknél történő vásárlás, megrendelés, a számla
kiállítása, a vásárlók nyilvántartása, egymástól való megkülönböztetése, a vásárlások
teljesítése, a vásárlás és fizetés dokumentálása, számviteli kötelezettség teljesítése, vásárlói
kapcsolattartás, a helyszínen vásárolt jegy (voucher) e-mail címre történő elküldése biztonsági
okokból, hogy a papír alapú jegy a vásárlónál biztosan rendelkezésre álljon digitális formában
is.
Ebben az esetben a kezelt személyes adatok köre a tranzakció száma, dátuma és időpontja,
bizonylat tartalma, ÁFA-s számla esetén név, cím és adóazonosító jel, email cím.
Az adatkezelés időtartama a szerződés teljesítéséig, esetleges felmerülő polgári jogi igények
esetén a vásárlás időpontjától számított 5 évig, ha az adatokat az adatkezelők vásárlás esetén a
vásárló neve, telefonszámát az értesítéséig kezeli.
Az adatkezelés jogalapja az értékesítés (ide értve a helyszínen történő értékesítést is) és az
érintett hozzájárulása a GDPR 6. cikk (1) bek. a) pontja alapján, valamint szerződés teljesítése
a GDPR 6. cikk (1) bek. b) pontja alapján, vásárlás és fizetés dokumentálása, számviteli
kötelezettség teljesítése során a GDPR 6. cikk (1) bek. c) pont, a Számv. Tv. 169. § (2) bek.
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő a jelen szabályzatot mellékletekével kiegészíteni vállalja
a jegyértékesítőkre és promóterekre vonatkozóan.
VII. Hírlevelekre történő regisztráció:
Az érintettek a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő különböző weboldalain történő hírlevél
feliratkozások során személyes adatokat adnak meg, mely adatokat a szolgáltató, úgyis mint
adatkezelő abból a célból veszi fel és kezeli, hogy a későbbiekben marketing tartalmú
megkereséseket küldjön számukra a termékeire és szolgáltatásaira vonatkozóan. A hírlevélre
történő regisztrációval az érintett hozzájárul, hogy a megadott e-mail címére kiküldésre kerülő
hírlevelekben mutatott aktivitását (pl. megnyitás, kattintás) a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő
kövesse és harmadik fél reklámját is tartalmazó személyre szabott hirdetések saját vagy partner
oldalon való megjelenítése érdekében felhasználja. A hírlevélre az értintett kizárólag akkor
iratkozhat fel, ha a feliratkozás időpontjában a 16. életévét betöltötte.
A kezelt adatok köre a feliratkozó teljes neve, email címe és annak ténye, hogy 16 éven felüli,
annak ténye, hogy milyen foglalkozásra, tanfolyamra, rendezvényre iratkozott fel és mely
felületen azzal, hogy a feliratkozása az érintettnek önkéntes, az érintett hozzájárulását a check
boxra történő kattintással, a GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, Eker tv. 13/A.§, valamint a
Grt. 6. § (1) bekezdése alapján vélelemezett.
8
Az érintettek a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő tájékoztatja az érintettet, hogy a hírlevelére
történő regisztrációval hozzájárul, hogy a megadott e-mail címére kiküldésre kerülő
hírlevelekben mutatott aktivitását (pl. megnyitás, kattintás) a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő
kövesse és harmadik fél reklámját is tartalmazó személyre szabott hirdetések saját vagy partner
oldalon való megjelenítése érdekében felhasználja valamint hozzájárul ahhoz is, hogy a
megadott email felhasználásával vásárolt, az aktuális foglalkozásokra, tanfolyamokra,
rendezvényekre szóló vagy azokhoz kapcsolódó termékek és szolgáltatások köre alapján a
szolgáltató, úgyis mint adatkezelő harmadik fél reklámját is tartalmazó személyre szabott
hirdetéseket küldjön részére.
Profilalkotás körében a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő tájékoztatja az érintettet, hogy a
személyes adatok automatizált kezelésének bármely olyan formája, amelynek során a
személyes adatokat a felhasználóhoz fűződő bizonyos személyes jellemzők értékelésére (pl.
személyes preferenciákhoz, érdeklődéshez, egészségi állapothoz, viselkedéshez, tartózkodási
helyhez vagy mozgáshoz kapcsolódó jellemzők) elemzésére, vagy előrejelzésére használja. A
szolgáltató, úgyis mint adatkezelő tájékoztatja az érintettet, hogy a hírlevélre történő
feliratkozást követően hozzájárulás alapján profilalkotást végezzen annak érdekében, hogy az
igényeknek, kívánságoknak, érdeklődési körnek és a megvásárolt termékeknek és
szolgáltatásoknak megfelelően kialakított ajánlatokkal szolgálhasson feléje. Az ajánlatokat a
szolgáltató, úgyis mint adatkezelő hírlevélen keresztül juttathatja el, e-mailben az érintett
részére.
VIII. A szolgáltató, vagy általa is igénybe vett szolgáltató által személy- és vagyonvédelmi célból
alkalmazott elektronikus megfigyelőrendszerek
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy mind a székhelyén, mind
pedig az általa szervezett egyes foglalkozásokon elektronikus megfigyelő rendszereket
(kamerarendszereket) alkalmaz. A kamerarendszer közvetlen (élőkép) és rögzített, az említett
megfigyelést tesz lehetővé. Valamennyi kamerarendszer tekintetében a szolgáltató, úgyis mint
adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy azok az Szvtv-ben foglaltaknak megfelelően
kizárólag személy és vagyonvédelmi célból kerülnek alkalmazásra, azzal, hogy mindegyik
kamerarendszer tekintetében az adatkezeléssel érintettek lehetnek foglalkozásra belépő, nem
szolgáltató, úgyis mint adatkezelő alkalmazásában álló személyek egyaránt. Az egyes
foglalkozásokon alkalmazott elektronikus megfigyelőrendszerrel kapcsolatos adatkezelési
tájékoztatást az egyes Adatkezelők a weboldalaikon, és a foglalkozások helyszínén elhelyezett
adatkezelési tájékoztatókban adják meg.
IX. Az egyes foglalkozásokon előforduló további adatkezelések
Az érintettek egészségügyi ellátása érdekében végzett adatkezelési és adatfeldolgozói
tevékenységek a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő által szervezett foglalkozások, valamint
rendezvények közönségszámához mérten a 23/2011. (III8.) Korm. Rendelet 9.§ (3) bekezdése
értelmében szükség szerint gondoskodik elsősegély nyújtására képzett személyzet helyszíni
jelenlétéről. Tájékoztatja az érintetteket a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő, hogy
egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló
1997. évi XLVII. Törvény („Eüak.”) alapján a Szolgáltatók által végzett önálló adatkezelési
tevékenység ellenőrzési körén kívül esik. Az Eüak. hatálya alatt felvett, kezelt, tárolt személyes,
egészségügyi és különleges adatok kezeléséért, védelméért a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő
nem tartozik felelősséggel, ezen adatkezelési tevékenység tőle ténylegesen és jogilag is
független, azok a Szolgáltatók, mint önálló adatkezelők felelősségi körébe tartoznak.

 

9 X. A foglalkozások lebonyolítása során a fentieken felűl az alábbi adatfeldolgozók
adatkezelési tevékenységét veszi igénybe a szolgáltató, úgyis mint ad
atkezelő, valamint az
alábbi címzetteknek továbbít adatokat.


1. Tájékoztatja a szolgáltató az érintettet arról, hogy időpontfoglalásra a booked4.us
Kft.(székhely: H-2600 Vác, Zichy H. utca 12., képviselő neve: Balogh Péter, cégjegyzékszám:
13-09-198371, adószám: 26668901-2-13, telefonszám: +36 1 998 9123 , email cím:data-
control@booked4.us (mint: adatfeldolgozó1)) által fenntartott informatikai programot veszi
igénybe. Az adatfeldolgozó1 tevékenység jellege, időpont foglalás, az adatok kategóriája az
érintett azonosításához és a kapcsolattartáshoz szükséges adatok. Az adatkezelésről az érintett

az alábbi linken tájékozódhat bővebben: https://landing.booked4.us/adatvedelem/ ).


2. Tájékoztatja a szolgáltató az érintettet arról, hogy számlázásra a Billingo Technologies
Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1133 Budapest, Árbóc utca 6. I. emelet,
cégjegyzékszám: 01-10-140802, adószám: 27926309-2-41, web: www.billingo.hu, email:
hello@billingo.hu, képviseli: Sárospataki Albert vezérigazgató (mint: adatfeldolgozó2) által
fenntartott informatikai programot veszi igénybe. Az adatfeldolgozó1 tevékenység jellege,
elektronikus számla kiállítása és megküldése, az adatok kategóriája az érintett azonosításához
és a kapcsolattartáshoz szükséges adatok. Az adatkezelésről az érintett az alábbi linken
tájékozódhat bővebben: https://www.billingo.hu/adatkezelesi-tajekoztato ).
A fenti adatfeldolgozókat a feladatuk elvégzése során tudomásukra jutott információk, tények,
adatok és egyéb ismeretekre vonatkozóan titoktartási kötelezettség terheli, amely a szerződéses
jogviszony megszűnése utáni időszakra is érvényes. Az adatfeldolgozók – szükség esetén és
kérésre – segíti a szolgáltatót, úgyis mint adatkezelőt, vagy ágazati törvények alapján egyéb
adatkezelőt abban, hogy teljesüljenek az adatvédelmi hatásvizsgálatok elvégzéséből és a
felügyeleti hatósággal folytatott előzetes konzultációból eredő kötelezettségek.
Tájékoztatja a szolgáltató az érintettet arról, hogy az adatfeldolgozók önálló döntést nem
hoznak, kizárólag a szolgáltatóval, úgyis mint adatkezelővel kötött szerződés és a kapott
utasítások szerint jogosultak eljárni. A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő ellenőrzi az
adatfeldolgozók munkáját. Az adatfeldolgozók további adatfeldolgozó igénybevételére
azonban jogosultak, amelyről a fenti linkekre kattintva tud az érintett bővebb információkat
elérni.


XI. Cookie- (sü tik) használatával kapcsolatos általános tájékoztató
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy az általa fenntartott
weboldal(ak)on sütiket használ. A cookie egy rövid szöveges fájl, amit a webszerver elküld az érintett eszközére (legyen szó bármilyen számítógépről mobiltelefonról vagy tabletről) és olvas vissza. Vannak ideiglenes (munkamenet vagy más néven session) cookie-k, amelyek automatikusan törlődnek az
eszközéről, amikor bezárja a böngészőt, és vannak hosszabb élettartamú cookie-k, amelyek
hosszabb ideig maradnak az érintett eszközén (ez függ az érintett eszközének beállításától is).


10. Harmadik felek által használt sütik kapcsán felhívja a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő az
érintett figyelmét arra, hogy a fentiekben jelzett egyes felületeken elhelyezett linkek/reklámok
harmadik fél weblapjára vezetnek, melyek adatkezelése, beleértve esetleges süti használata
kapcsán az adott szolgáltatónál tud tájékozódni, azokért a sz
olgáltató, úgyis mint adatkezelő
felelősséget nem vállal.


XII. Ügyfélszolgálat és panaszkezelés, a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő ü gyféllevelezése
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő a szolgáltatásait igénybe vevő magánszemélyek részére a
külön erre a célra létesített, tulajdonában és üzemeltetésében álló weboldalakon feltüntetett e-
mail címeken a hozzá beérkezett panasz, kérdés vagy egyéb észrevételek esetén nyújt
segítséget.


Az adatkezelés célja, hogy az ügyfélszolgálati tevékenység ellátása során a szolgáltató, úgyis
mint adatkezelő weboldalain feltüntetett linken található kapcsolatfelvételi e-mail címekre
érkező ügy kivizsgálása és pontos dokumentálása, vagy a telefonos ügyfélszolgálattal folytatott
telefonbeszélgetés pontos dokumentálása annak érdekében, hogy a szolgáltató, úgyis mint
adatkezelő rendelkezésére álljanak azok a kérések és észrevételek, amelyek tevékenységével
kapcsolatosak. Az e-mailen történő kommunikáció archiválásra kerül, így bármely utólagos
kérdés vagy vita esetén az információk eredeti formájukban rendelkezésre állnak és szükség
esetén az üggyel összefüggésben a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő kapcsolatba tud lépni a
felhasználóval.


XIII. Az érintettek jogairól való tájékoztatás
Az érintett jogosult arra, hogy a szolgáltatótól, úgyis mint adatkezelőtől visszajelzést kapjon
arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen
adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő
információkhoz hozzáférést kapjon:
a) az adatkezelés céljai;
b) az érintett személyes adatok kategóriái;
c) azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat
közölte vagy közölni fogja, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a
nemzetközi szervezeteket;
d) adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem
lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
e) az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok
helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok
kezelése ellen;
f) a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
g) ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
h) automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az
esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen
adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.
Ha személyes adatoknak harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő
továbbítására kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra
vonatkozóan a megfelelő garanciákról.
11 A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát
az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért a szolgáltató,
úgyis mint adatkezelő adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel.
Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat a szolgáltató, úgyis
mint adatkezelő széles körben használt elektronikus formátumban bocsátja rendelkezésre,
kivéve, ha az érintett másként kéri. Az érintett másolat igénylésére vonatkozó joga nem érintheti
hátrányosan mások jogait és szabadságait. A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő az érintett kérésére az érintettre nézve pontatlan személyes adatot indokolatlan késedelem nélkül helyesbíti. Az adatkezelés célját figyelembe véve az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatainak – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.
Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a
szolgáltató, úgyis mint adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó
személyes adatokat:
a) személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötte vagy más módon kezelte;
b) az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; c) az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az
adatkezelésre vagy amennyiben az adatkezelés közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódna;
d) a személyes adatokat jogellenesen kezelte a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő;
e) a személyes adatokat a szolgáltatóra, úgyis mint adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy
tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
f) a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások
kínálásával kapcsolatosan került sor.
Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges:
a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
b) a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog
szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből;
c) megelőző egészségügyi vagy munkahelyi egészségügyi célokból, a munkavállaló
munkavégzési képességének felmérése, orvosi diagnózis felállítása, egészségügyi vagy
szociális ellátás vagy kezelés nyújtása, illetve egészségügyi vagy szociális rendszerek és
szolgáltatások irányítása érdekében, uniós vagy tagállami jog alapján vagy egészségügyi
szakemberrel kötött szerződés értelmében és ezen adatok kezelése olyan szakember által vagy
olyan szakember felelőssége mellett történik, aki uniós vagy tagállami jogban, illetve az arra
hatáskörrel rendelkező tagállami szervek által megállapított szabályokban meghatározott
szakmai titoktartási kötelezettség hatálya alatt áll, illetve olyan más személy által, aki szintén
uniós vagy tagállami jogban, illetve az arra hatáskörrel rendelkező tagállami szervek által
megállapított szabályokban meghatározott titoktartási kötelezettség hatálya alatt áll;
d) a népegészségügy területét érintő olyan közérdekből, mint a határokon át terjedő súlyos
egészségügyi veszélyekkel szembeni védelem vagy az egészségügyi ellátás, a gyógyszerek és
az orvostechnikai eszközök magas színvonalának és biztonságának a biztosítása, és olyan uniós
vagy tagállami jog alapján történik, amely megfelelő és konkrét intézkedésekről rendelkezik az
érintett jogait és szabadságait védő garanciákra, és különösen a szakmai titoktartásra
vonatkozóan;
12e) a népegészségügy területét érintő közérdek alapján és ezen adatok kezelése olyan szakember
által vagy olyan szakember felelőssége mellett történik, aki uniós vagy tagállami jogban, illetve
az arra hatáskörrel rendelkező tagállami szervek által megállapított szabályokban
meghatározott szakmai titoktartási kötelezettség hatálya alatt áll, illetve olyan más személy
által, aki szintén uniós vagy tagállami jogban, illetve az arra hatáskörrel rendelkező tagállami
szervek által megállapított szabályokban meghatározott titoktartási kötelezettség hatálya alatt
áll;
f) közérdekű archiválás, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból,
amennyiben a törléshez való jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan
veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
g) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez kötődik.
Tájékoztatja a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő az érintettet, hogy a személyes adatok
közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból
folytatott kezelését az érintett jogait és szabadságait védő megfelelő garanciák mellett kell
végezni. E garanciáknak biztosítaniuk kell, hogy olyan technikai és szervezési intézkedések
legyenek érvényben, melyek biztosítják különösen az adattakarékosság elvének betartását.
Ezen intézkedések közé tartozhat az álnevesítés, amennyiben az említett célok ily módon
megvalósíthatók. Amennyiben e célok megvalósíthatók az adatok oly módon történő további
kezelése révén, amely nem vagy már nem teszi lehetővé az érintettek azonosítását, a célokat
ilyen módon kell megvalósítani.
Az érintett kérésére a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi
feltételek valamelyike teljesül:
a) az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra
vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az érintett ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
b) az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok
felhasználásának korlátozását;
c) a szolgáltatónak, úgyis mint adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra
adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez,
érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
d) az érintett a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő közérdeken vagy jogos érdeken alapuló
adatkezelése kapcsán tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az
időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy a szolgáltató, úgyis mint
adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
Ha az adatkezelés a fentiek alapján korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás
kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez,
érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme
érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni. A
szolgáltató, úgyis mint adatkezelő azon érintettet, akinek a kérésére a fentiek alapján korlátozta
az adatkezelést, az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.
Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő
rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható
formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik
adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő,
amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:
a) az adatkezelés hozzájáruláson vagy szerződésen alapul; és
b) az adatkezelés automatizált módon történik.
13 Az adatok hordozhatóságához való jog fentiek szerinti gyakorlása során az érintett jogosult
arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti
közvetlen továbbítását. Az adathordozhatósághoz való jog gyakorlása nem sértheti a törléshez
(„elfeledtetéshez való jogot”). Az említett jog nem alkalmazandó abban az esetben, ha az
adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítványai gyakorlásának
keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges. Az adathordozhatósághoz való jog nem
érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.
Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon
személyes adatainak a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő általi kezelése ellen, amennyiben az
adatkezelés jogalapja közérdek vagy a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő, vagy egy harmadik
fél jogos érdekeinek érvényesítésének szükségessége, ideértve az említett rendelkezéseken
alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő a személyes
adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő
erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és
szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy
védelméhez kapcsolódnak.
Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult
arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése
ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. Ha
az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése
ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.
Az érintett jogosult arra, hogy amennyiben a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő adatkezelése az
érintett hozzájárulásán alapul hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás
visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés
jogszerűségét.
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a
kérelem beérkezésétől számított egy hónapon (30 napon) belül tájékoztatja az érintett a jelen
szabályzatban rögzített jogok gyakorlásával kapcsolatos érintetti kérelem nyomán hozott
intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek
számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható.
A határidő meghosszabbításáról a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő a késedelem okainak
megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet.
Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatás lehetőség szerint
elektronikus úton kerül megadásra, kivéve, ha az érintett azt másként kéri. Ha az érintett
másként kéri a tájékoztatást a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő a kért intézkedés
meghozatalával járó adminisztratív költségekre észszerű összegű díjat számolhat fel, vagy
megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.
Ha a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán,
késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül
tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett
panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő a kért információkat és tájékoztatást díjmentesen
biztosítja, azzal, hogy amennyiben az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy –

 

14 különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő figyelemmel a
kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó
adminisztratív költségekre észszerű összegű díjat számolhat fel, vagy megtagadhatja a kérelem
alapján történő intézkedést. A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat az általa végzett valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a
személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy
erőfeszítést igényel..
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő, valamint a szerverhálózat üzemeltetője az adatokat az
észszerűen hozzáférhető legkorszerűbb hardver- és szoftvertámogatás mellett védi különösen a
jogosulatlan hozzáféréstől, megváltoztatástól, továbbítástól, nyilvánosságra hozataltól,
törléstől vagy megsemmisítéstől, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen, ezzel
szolgálva az adatbiztonságot. A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő által kezelt adatokat
főszabály szerint csak a szolgáltatónak, úgyis mint adatkezelőnek a jelen szabályokban
meghatározott adatkezelési célok megvalósításában résztvevő munkavállalói és egyéb
közreműködői ismerhetik meg, akiket munkaszerződésük, illetve a foglalkoztatásukra
vonatkozó jogviszonyuk, továbbá egyéb szerződéses jogviszonyuk, a jogszabályi
rendelkezések, illetőleg a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő utasítása alapján valamennyi,
általuk megismert adat tekintetében titoktartási kötelezettség terhel. Ha a szolgáltató, úgyis mint
adatkezelő által igénybe vett közreműködő egyéb adatkezelésre vonatkozó tájékoztatást
alkalmaz, úgy az ott közzétett adatkezelési tájékoztató irányadóvá válik. A szolgáltató, úgyis
mint adatkezelő vállalja, hogy a közreműködő egyéb adatkezelésre vonatkozó tájékoztatását az
érintettel közli és az eléréséhez szükséges útvonalat megjelöli.
XIV. Papíralapon kezelt személyes adatok biztonsága
A papíralapon kezelt személyes adatok biztonsága érdekében a szolgáltató, úgyis mint
adatkezelő az alábbi intézkedéseket alkalmazza:
 az adatokat csak az arra jogosultak ismerhetik meg, azokhoz más nem férhet hozzá, más
számára fel nem tárhatóak
 a dokumentumokat jól zárható, száraz helyiségben helyezi el
 a folyamatos aktív kezelésben lévő iratokhoz csak az illetékesek férhetnek hozzá,
 amennyiben a papíralapon kezelt személyes adatok digitalizálásra kerülnek, a
digitálisan tárolt dokumentumokra irányadó biztonsági szabályokat alkalmazza a
szolgáltató, úgyis mint adatkezelő és az adatfeldolgozói.
XV. A digitálisan tárolt személyes adatok biztonsága
A számítógépen, illetve hálózaton tárolt személyes adatok biztonsága érdekében a szolgáltató,
úgyis mint adatkezelő, illetve adatfeldolgozói által közzétett szabályzatok előírásai szerint
járnak el, így különösen:
 a személyes adatokat kezelő hálózaton a vírusvédelemről folyamatosan gondoskodik,
 a rendelkezésre álló számítástechnikai eszközökkel, azok alkalmazásával
megakadályozza illetéktelen személyek hálózati hozzáférését.
Egy esetlegesen felmerülő adatvédelmi incidens megfelelő és kellő idejű intézkedés hiányában
fizikai, vagyoni vagy nem vagyoni károkat okozhat a természetes személyeknek, többek között

 

 

15 a személyes adataik feletti rendelkezés elvesztését vagy a jogaik korlátozását, a hátrányos
megkülönböztetést, a személyazonosság-lopást vagy a személyazonossággal való visszaélést,
a pénzügyi veszteséget, az álnevesítés engedély nélküli feloldását, a jó hírnév sérelmét, a
szakmai titoktartási kötelezettség által védett személyes adatok bizalmas jellegének sérülését,
illetve a szóban forgó természetes személyeket sújtó egyéb jelentős gazdasági vagy szociális
hátrányt. Amint a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő tudomására jut az adatvédelmi incidens, azt
indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az
adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenteni köteles az illetékes felügyeleti hatóságnál,
kivéve, ha az elszámoltathatóság elvével összhangban bizonyítani tudja, hogy az adatvédelmi
incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és
szabadságaira nézve.


Ha a bejelentés 72 órán belül nem tehető meg, a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő a
bejelentésben megjelöli a késedelem okát, az előírt információkat pedig részletekben közli. Az
adatvédelmi incidens megelőzése, a biztonság fenntartása és a GDPR-t sértő adatkezelés
megelőzése érdekében a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő vagy az adatfeldolgozó értékeli az
adatkezelés természetéből fakadó kockázatokat, és az e kockázatok csökkentését szolgáló
intézkedéseket, például titkosítást alkalmaz.


Ezek az intézkedések biztosítják a megfelelő szintű biztonságot – ideértve a bizalmas kezelést
is –, figyelembe véve a tudomány és technológia állását, valamint a végrehajtás kockázatokkal
és a védelmet igénylő személyes adatok jellegével összefüggő költségeit. Az adatbiztonsági
kockázat felmérése során a személyes adatok kezelése jelentette olyan kockázatokat – mint
például a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes
megsemmisítése, elvesztése, megváltoztatása, jogosulatlan közlése vagy az azokhoz való
jogosulatlan hozzáférés – mérlegelni kell, amelyek fizikai, vagyoni vagy nem vagyoni károkhoz
vezethetnek. A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő továbbá az adatvédelmi incidenssel
kapcsolatos intézkedések ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából az alábbiakban
leírt Adatvédelmi Incidens Nyilvántartást vezet.
Az adattovábbítás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az érintettek tájékoztatása céljából
többek között Adattovábbítási Nyilvántartást vezet, amely tartalmazza:
a) az általa kezelt személyes adatok továbbításának időpontját,
b) az adattovábbítás jogalapját,
c) címzettjét,
d) a továbbított személyes adatok körének meghatározását, valamint
e) az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő az adatvédelmi incidenssel kapcsolatos intézkedések
ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából Adatvédelmi Incidens Nyilvántartást
vezet, amelyben kötelező rögzíteni minden adatvédelmi incidenst, minimum az alábbi tartalom
szerinti részletezettséggel:
a) az érintett személyes adatok körét
b) az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát
c) az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és
d) az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint
e) az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.


16 A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő a fentieken kívül nyilvántartást vezet az adatkezelés-
megszüntetési kérelmekről, az érintetti és hatósági megkeresésekről, a marketing célú
megkeresésekhez hozzájáruló érintettekről. Az Adatvédelmi Incidens Nyilvántartást, az
érintettektől, valamint a felügyeleti hatóságtól érkező megkeresésekről szóló nyilvántartásokat
maga vezeti.


XVI. Észrevételeit, kérdéseit, panaszát így jelezheti:
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő által kezelt és tárolt személyes adataival és az
adatkezeléssel kapcsolatos bármely kérdését, kérését az érintett a info@katarticflexy.net
email címre, illetve írásban a 1073 Budapest Erzsébet krt. 51. posta címre tudja eljuttatni. A
szolgáltató, úgyis mint adatkezelő kéri az érintettet, tartsa szem előtt, hogy személyes adatai
kezelésével kapcsolatban – az érdekében – csak abban az esetben áll módjában felvilágosítást
adni, illetve intézkedést tenni, ha személyazonosságát hitelt érdemlően igazolta.
XVII. Jogorvoslati lehetőségek:
Bármilyen, adatkezeléssel kapcsolatos kérdéssel, észrevétellel kereshető a szolgáltató, úgyis
mint adatkezelő a XVI. pontban megadott elérhetőségek valamelyikén.
Jogorvoslati lehetőséggel, panasszal továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatóságnál tud az érintett élni:
 Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
 Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.
 Levelezési cím: 1363 Budapest, Pf.: 9.
 Telefon: 06.1.391.1400
 Fax: 06.1.391.1410
 Honlap: http://www.naih.hu
 E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Az érintett a jogainak megsértése esetén a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő ellen bírósághoz
fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban
foglaltaknak megfelel, a szolgáltató, úgyis mint adatkezelő köteles bizonyítani. A per elbírálása
a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye
vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható.
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az
adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt megtéríti. Személyiségi
jogának megsértése esetén az érintett sérelemdíjat (Ptk. 2:52. §) követelhet. A szolgáltató, úgyis
mint adatkezelő mentesül a felelősség alól, ha a kárt az adatkezelés körén kívül eső
elháríthatatlan ok idézte elő. A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő nem téríti meg a kárt és nem
követelhető sérelemdíj tőle annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan
gondatlan magatartásából származott.
XVIII. Adatkezelési tájékoztató a kép – és videofelvételek készítéséhez
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő által szervezett és megrendezésre kerülő valamennyi
rendezvény, foglalkozás (a továbbiakban: foglalkozás) tekintetében a felek közötti
jogviszonyra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket; továbbá a résztvevők részvételének
általános feltételeit tartalmazó Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”)

 

17 vonatkozó pontjai szerinti, a szolgáltató által készített hang - és képfelvételek – ideértve
különösen a videófelvételeket – (a továbbiakban: „Felvétel”) az ÁSZF hivatkozott
rendelkezései szerinti elkészítése és felhasználása során az alábbiak szerint kerül sor az
érintettek személyes adatainak kezelésére (azokban az esetekben, ha a kép- illetve
hangfelvételről az érintett felismerhető) a jelen szabályzatban írtak az irányadóak.
A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő határozza meg a felvételek elkészítése és felhasználása
során kezelt adatok körét, valamint az adatkezelés célját, időtartamát, jogalapját és egyéb
lényeges feltételeit. A szolgáltató, úgyis mint adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy
felvételek elkészítésére a foglalkozások során harmadik személyek (fotós, videós, szponzorok,
rendezvényszervezők, stb.) részére is adhat engedélyt, azonban ilyen esetben a szolgáltató
személyes adatot nem kezel, és önálló adatkezelőnek az ilyen harmadik személy minősül, aki
az érintettek személyes adatait saját adatkezelési szabályzata szerint kezeli.
A foglalkozásban résztvevő személyeknek a felvételen látszódó arcképmása és egyéb, a
felvételen megjelenő testrészei, továbbá ezen személyek hangja (azzal, hogy külön
képfelvételek és hangfelvételek is készülhetnek) kerül rögzítésre és kezelésre, továbbításra.
Az adatokat a szolgáltató abból a célból kezeli, hogy azokból (azaz a felvételekből) az egyes
foglalkozások, rendezvények, a rendezvények összessége, illetve a szolgáltató, mint szervező
és annak egyéb szolgáltatásai bemutatására, népszerűsítésére és azok igénybevételének
előmozdítására szolgáló, rövid filmek, posztok, képek és ezek mutációi kerüljenek elkészítésre.
Ilyen felvételek az adott foglalkozás ideje alatt és a foglalkozást követő 3 éves időtartamban az
adott foglalkozás vonatkozásában, továbbá több egymást követő foglalkozás vonatkozásában
visszatekintő jellegű, több korábbi foglalkozásra vonatkozó felvételek kerülnek megalkotásra.
Marketingcélú és promóciós célokból a felvételeket a szolgáltató közzéteszi weboldalain,
közösségi oldalain, csatornáin.
A felvételeket, és ezáltal az azokba foglalt személyes adatokat a szolgáltató határozatlan ideig
kezeli, azaz mindaddig, amíg azok a jelen dokumentumban foglalt adatkezelési cél érdekében
észszerűen felhasználhatóak.
Az adatkezelés jogalapja GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontjának megfelelően az ÁSZF
vonatkozó pontjában foglaltak teljesítéséhez kapcsolódó szükségesség.
Az adatokhoz a szolgáltató és/vagy marketing területtel foglalkozó munkatársai, illetve az alább
megnevezett adatfeldolgozók férhetnek hozzá, feladataik ellátása érdekében. Így például a
szolgáltató rendszergazdája és a jelen tájékoztatóban megnevezett adatfeldolgozók az
ügykezelés, adatfeldolgozás érdekében megismerhetik a személyes adatokat.
A szolgáltató tevékenysége ellátásához adatfeldolgozóként veszi igénybe mindazon
megbízottakat, akik a felvételeket az érintettekről elkészítik (pl.: fotósok).
A felvételek által tartalmazott személyes adatok kizárólag a felvételek jelen dokumentum
szerinti előállítása és nyilvánosságra hozatala körében kerülnek kezelésre. Kizárólag olyan
felvétel kerül előállításra és nyilvánosságra hozatalra, ami az érintetteket az adott foglalkozáson
való részvétel körében az érintettek számára általában előre látható magatartások során,
szituációkban és kontextusokban szemlélteti, azzal, hogy az érintettre általánosságban és a
szolgáltató számára nyilvánvalóan hátrányos felvételek nem kerülnek ide. A korábban
létrehozott és nyilvánosságra hozott felvételek egyes része, elemei (ideértve akár külön a kép
18 és a hangfelvételt is) további filmekben is felhasználásra kerülhetnek. A felvételek az alábbi
okokból és módokon, a szolgáltató jóhiszemű és az érintettek érdekeit nem sértő belátása szerint
kerülhetnek módosításra:
 esztétikai okokból a képfelvétel élessége, színmélysége;
 a felvételen feltűnő márkajelzés vagy a szolgáltatón kívüli vállalkozásra utalás, azok
kitakarása végett;
 sértő, intim testrészt nem fedő, méltóságon aluli tartalmak, azok kitakarása végett.
A felvételek az alábbi módokon kerülhetnek nyilvánosságra hozatalra a szolgáltató jelen
dokumentum közzétételekor hatályos gyakorlata szerint:
 a foglalkozások, illetve a szolgáltató mindenkori reklámjai, az általa fenntartott és általa
elérhető online felületeken, közösségi médiában, televízisó reklámban, óriásplakáton,
citylighton, bármely offline felületen, moziban.
Az érintett az adatkezelés időtartama alatt bármikor tájékoztatást kérhet a személyes adatai
kezelésére vonatkozóan, kérelmezheti a személyes adatokhoz való hozzáférést (az adatkezelés
folyamatban van-e, illetve ha igen, akkor milyen célból, jogalapon stb.). A szolgáltató a kért
információkat és tájékoztatást díjmentesen biztosítja, azzal, hogy amennyiben az érintett
kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy – különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, a
szolgáltató figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés
meghozatalával járó adminisztratív költségekre észszerű összegű díjat számolhat fel, vagy
megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.
A szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől
számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintett a jelen tájékoztatóban rögzített jogok
gyakorlásával kapcsolatos érintetti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Ha az érintett
elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatás lehetőség szerint elektronikus úton
kerül megadásra, kivéve, ha az érintett azt másként kéri. A kért intézkedés meghozatalával járó
adminisztratív költségekre észszerű összegű díjat számolhat fel a szolgáltató, vagy
megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést
Az adatok helyesbítéséhez való jog – a kezelt adat jellegénél fogva – nem vagy csak
korlátozottan gyakorolható. Az érintett a GDPR 17-18. cikkében foglaltak szerint jogosult kérni
az adatok törlését vagy kezelésének korlátozását.

 

XIX. Egyebek
A jelen Adatkezelési Tájékoztató magyar nyelven készült, melynek angol nyelvű fordítása is
hozzáférhető. Bármely eltérés esetén a magyar változat az irányadó.

Lemondás



A befizetett díj 50%-a (klub tagoknak a 30%) foglalónak tekintendő, így az nem, viszont az 50%-ot visszafizetjük abban az esetben, ha az esemény előtt 5 nappal jelzed. Más esetben nem áll módunkban a díj visszafizetése, viszont a helyed átruházható.

Befizetés visszatérítés : Ha bármilyen okból kifolyólag nincs megtartva bármi miatt az óra, elsősorban pótlásra kerül sor egy másik időpontban. Ha ez nem felel meg, akkor vagy beszámítás a következő alkalomra, vagy visszatérítést garantálunk amelyiket választja.


XX. Hatályos 2023. május 10. napjától

bottom of page